Nem fogadta el az enyhébb ítéletet Jancsula Dezső - Nyáron folytatódik a pécsi tanár pere
2022. február 09. szerda 14:46

A korábbinál enyhébb ítéletet, megrovást ajánlott az ügyészség Jancsula Dezsőnek, a pécsi tanár azonban ezt elutasította, mivel nem érzi magát bűnösnek. Korábban, nem jogerősen 170 ezer forintra ítélte a bíróság, mert megállapításuk szerint személyi szabadságában korlátozta azt a 16 éves fiatalt, akit az iskola udvarán doháznyázon ért és megkísérelt felvinni az igazgatóhoz.
A Pécsi Járosbíróságon tegnap tartott előkészítő ülésen Jancsula Dezső kijelentette:
- Nem vagyok bűnös!
A csaknem negyven éve tanító pedagógus számára az eljárás tétje azért is különösen nagy, mert amennyiben jogerősen elítélik, elveszíti az állását.
A per júniusban folytatódik, akkor a bíróság megtekinti többek között az esetről készült videófelvételt is.
Minderre persze csak akkor kerül majd sor, ha a köztársasági elnök (Áder János vagy az utódja) elutasítja Jancsula Dezső már korábban benyújtott kegyelmi kérvényt, amelynek elbírálására eddig nem került sor.
M. B. - Fotó: Jancsula Dezső Facebook-oldala
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Hétfőn már napsütésre, húsz fokra...
- Német bíboros: vannak, akik új...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Rétvári Bence: elillant a 480...
- Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Rengeteg csapadék hullott a...
- Célba ért Pécsett a Mohácsról indult...

