Jubileumi konferenciát szervez az idén tíz éves Pécsi Ifjúsági Lelkisegély
2018. március 24. szombat 17:51

Fiatalok lelki egészségvédelme címmel rendez konferenciát április 21-én (szombaton) a Palatinus Hotelben a Lélektér Ifjúságsegítő Alapítvány. A programra gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozó szakembereket, pedagógusokat, szociális és egészségügyi dolgozókat, illetve érdeklődő szülőket, civileket várnak a szervezők.
A rendezvény célja, hogy a 137-00 ingyenesen hívható Ifjúsági Lelki Elsősegély hívószámot minél többen megismerjék, és szükség esetén ajánlani tudják a gyerekeknek, serdülőknek. A vonal hétköznapokon 17-21 óra között nyújt segítséget krízisben lévő, öngyilkossági gondolatokkal küzdő fiataloknak, illetve bárkinek, aki problémájával telefonál.
Az idén 10 éves pécsi szolgálat működését a szolgálatvezető, Székely Zsuzsanna mutatja be, majd Bognárné Dr. habil. Erdős Márta beszél a telefonon történő kríziskezelés módszeréről.
A résztvevők továbbá olyan előadásokat hallhatnak, amelyek segítenek jobban megérteni ezt a korosztályt. A serdülőkori sajátosságokról Kiss Kati szociálpedagógus tart előadást. A szerhasználat veszélyeit, a megelőzés lehetőségeit Rimainé Pulai Virág pszichológus ismerteti, majd Arató Nikolett pszichológus az online bántalmazás (cyberbullying) nagyon is aktuális témáját járja körül, végül Zala Márton szexuálszakpszichológus „Pornó, Tinder, szerelem?" címmel a serdülőkori szexuális szokásokról tart előadást.
Az ebédszünetet követően lehetőség lesz kiscsoportos workshopokhoz csatlakozni. Kormos Balázs János szociális munkás, művészetterapeuta tizenöt fős élményterápiás önismereti műhelyfoglalkozása és Dobosi Ervin segítő „Gondolkodj a másik fejével, és érezz a másik szívével" című interaktív, érzékenyítő workshopja közül választhatnak a résztvevők. Az elmúlt tíz év egykori és jelenlegi telefonos ügyelőinek pedig zártkörű nosztalgia stábtalálkozója lesz.
A szakmai program, a catering és az ebéd ingyenes, de a helyszínen adományládát helyeznek ki, ha valaki támogatni szeretné a Lélektér Ifjúságsegítő Alapítvány munkáját. Aki fiatalokkal foglalkozó szervezetet képvisel, azok számára a szervezők a 137-00 Ifjúsági Lelki Elsősegély hívószámot hirdető plakátokat, reklámajándékokat biztosít.
A részvétel regisztrációhoz kötött, jelentkezni ide kattintva lehet április 18-ig.
Képünk illusztráció.
EQM - Fotó: pixabay.vom
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Harminchárom rab készül idén...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Pénteken lesz a virágvásár a Kossuth...
- Milliókat utaltak tévedésből egy...