Jön a Schlauch-terv: elbontják a városképet csúfító, romos pécsi épületeket
2015. december 13. vasárnap 16:24

Elsőként a Kodály Központtal átellenben található lepusztult házat takarítják majd el, azután újabb romos, önkormányzati tulajdonban lévő épülettől szabadítják meg Pécset.
A hírneves pécsi építész, Schlauch Imre nevét viseli az új pécsi városrendezési program, amelynek elfogadásáról a napokban határozott a közgyűlés. A terv lényege, hogy eltüntessék a városképet rondító, önkormányzati tulajdonában álló épületeket, az arra érdemeseket pedig megőrizzék.
Az előbbi csoportba tartozók esetében az érintett házakat bitorló önkényes lakásfoglalóknak is befellegzik.
A programról szólva Girán János, Pécs alpolgármestere úgy fogalmazott a közgyűlési vita során, hogy a városrendezési szempontok mellett a közbiztonság javítása érdekében is lényeges, hogy lebontsák a szóban forgó épületeket.
Az már biztosan tudható, hogy erre a sorsra elsőként a Zsolnay Vilmos úton található, a Kodály Központtal szemben lévő, palánkkal takart ház jut majd. A továbbiakat pedig hamarosan kijelöli az önkormányzat.
Letette a névjegyét
Nevéhez számos, a 20. század fordulójának környékén emelt hatalmas pécsi középület fűződik: többek között a Nemzeti Színház, a Postapalota, a Megyei Árvaház és a Nádor Szálló is.
Girán János hozzátette azt is, a lebontandó épületek helyére olyanok kerülnek majd, amelyek a 21. századi Pécs arculatát tükrözik.
Az egységesebb városkép kialakítása mellett gazdasági hasznot is vár az önkormányzat a program megvalósításától. Az eddigi tapasztalatok alapján ugyanis azok az ingatlanok, amelyeken bontásra váró épületek vannak, nehezen vagy egyáltalán nem értékesíthetők, ugyanakkor az üres telkek piaci áron találnak vevőre.
Mindazonáltal a várakozások szerint nemcsak az önkormányzat, hanem a szóban forgó épületek környékén tulajdonnal rendelkező pécsiek is jól járhatnak, mivel az ő ingatlanaik is visszanyerhetik való értéküket, ha a közelükben nem állnak majd lélekromboló, csúf épületek.
Képünk illusztráció.
M. B. - Fotó: MTI / Kovács János
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

