Jogerősen felmentették a kertvárosi gyilkosság vádlottját
2012. december 19. szerda 14:54
Jogerős ítéletében felmentette a 2010. januári pécsi kertvárosi emberölés vádlottját a Pécsi Ítélőtábla szerdán.
A vádirat szerint a közismerten kábítószer-kereskedéssel foglalkozó sértett Pécs kertvárosi részén lévő lakásába 2010. január 30-án ismeretlen személyt vagy személyeket engedett be, akik bántalmazták, majd átvágták egy késsel a torkát. Ezt követően a tettesek a lakásból néhány százezer forint értékben ingóságokat és okiratokat vittek el.
Az ügyészség a bűncselekmény elkövetésével egy 30 éves büntetlen előéletű pécsi lakost vádolt. A vádlott rendszeres kábítószer-fogyasztó volt, így került kapcsolatba a drogokat árusító sértettel, több alkalommal járt a lakásán is. A vádlottra azután terelődött a gyanú, hogy megtalálták nála a sértett mobiltelefonját.
A bűnösségét az eljárás alatt következetesen tagadó férfi arra hivatkozott, hogy a telefont találta, s csak azután vált nyilvánvalóvá számára, kié volt az, amikor bekapcsolta és megnézte a benne tárolt fényképeket.
Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredménye alapján azt állapította meg, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok kétséget kizáróan nem igazolják, hogy a sértettet a vádlott ölte meg, ezért őt az ellene emelt emberölés bűntette, kifosztás bűntette és okirattal visszaélés vétsége vádja alól felmentette.
A törvényszék ítélete ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott bűnösségének megállapítása és vele szemben büntetés kiszabása végett.
A Pécsi Ítélőtábla Krémer László vezette büntetőtanácsa szerdán helybenhagyta a Pécsi Törvényszék májusban meghozott ítéletét, amelynek értelmében nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani a vádlott bűnösségét. Ezzel a felmentő ítélet jogerőre emelkedett.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...
- Autószerelőket, húsboltokat és...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...
- A pécsi kutató, Jakab Ferenc szerint...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Rangos elismerést vett át a Pécsi...
- A Pécsi Nemzeti Színház homlokzatán...

