Jakubinyi László a Jó ember-díj idei kitüntetettje
2025. június 22. vasárnap 18:00

Az értelmi fogyatékossággal élők felkarolásáért végzett tevékenységéért Jakubinyi László, a miskolci Szimbiózis Alapítvány elnöke, gyógypedagógus, foglalkozási rehabilitációs szaktanácsadó, diplomás ápoló kapta idén a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány Jó ember-díját.
Az MTI néhai tudósítója, Káplár László emlékére alapított díjat a hagyományoknak megfelelően a pécsváradi várban adták át vasárnap - közölte az alapítvány az MTI-vel.
A díjazottról azt írták: Jakubinyi László több mint félezer, fogyatékossággal élő ember számára hozott létre különféle szociális szolgáltatásokat és foglalkoztatási programokat, ő a magyarországi szociális farmmozgalom elindítója és vezetője, egyben a nemzetközileg is elismert miskolci Baráthegyi Majorság megálmodója és működtetője.
Negyed évszázados munkássága nyomán számos szociális farm kezdeményezése indult el Magyarországon. Az általa vezetett szervezet irányítása mellett "kitartóan lobbizik a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatási helyzetének javítása és a szociális farmok elismertetése ügyében". Eddig három ágazati jogszabály-módosítás köthető nevéhez, amellyel több ezer érintett életminőségének javítása vált lehetővé - írták a méltatásban.
Jakubinyi László 1999-ben hozta létre Miskolcon a Szimbiózis Alapítványt a fogyatékossággal élőket nevelő családok és a felnőtt korú rászorulók önálló életviteli törekvéseinek támogatására.
Szociális farmjuk, egyben legnagyobb telephelyük, a Baráthegyi Majorság a Bükk keleti kapujánál öt hektáron terül el. A majorságban fogyatékossággal élők és megváltozott munkaképességűek is dolgoznak, akiknek az ottani kerti tónál, a fóliasátorban, az üvegházban, a gombatermesztő pincében, illetve az istálló környékén és különféle manufaktúrákban biztosítanak munkát.
A majorságban három épületben 36 fogyatékossággal élő - elsősorban értelmileg akadályozott és autista - ember lakik, s a bejárókkal együtt naponta mintegy százan foglalatoskodnak a különböző egységekben. A vendégek fogadását Erdei Iskola és Családbarát Panzió biztosítja.
"Jakubinyi László bebizonyítja, hogy az értelmi fogyatékossággal élők minden szinten képesek arra, hogy elkötelezett munkatársakként hasznos, teljes életet éljenek. A közepes és súlyos szellemi fogyatékossággal élők számára hozott létre egy könnyen másolható, vidéki modellt, mely már Lengyelországban, Romániában és Moldovában is elterjedt" - emelték ki a közleményben.
A Szimbiózis Alapítvány fő feladata olyan körülmények megteremtése, ahol a fogyatékossággal élők saját képességeiknek megfelelő értékeket képesek elfogadni és önállóan élni, miközben a társadalom aktív és értékes tagjává válnak - olvasható a kommünikében.
A díjat, amely Judit Hagner Németországban élő magyar származású szobrászművész alkotása, huszadik alkalommal ítélte oda a Káplár Lászlóról elnevezett alapítvány az MTI 2003-ban, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt baranyai szerkesztőségvezetője emlékére.
Az elismerést minden évben olyan ember kapja meg, aki becsülettel, tisztességgel, emberséggel, alázattal végzi munkáját, és embertársainak segítséget nyújt, inspirációt ad.
MTI - Fotó: Szimbiózis Alapítvány
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késelés a Széchenyi téren: egy 18...
- A kánikula mellett frissítő zivatarok...
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Már a nyári menetrend szerint járnak...
- Jakubinyi László a Jó ember-díj idei...
- Vérző turistát menekítettek le a...
- Érkeznek a harcterek rettegett...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Idén is megrendezik a Pécsi...