Itt van az ősz, itt van újra: köd, eső, viharos szél is lehet vasárnap délután
2016. szeptember 17. szombat 17:45

Vasárnapra virradó éjjel ugyan csökken a felhőzet, de aztán napközben a Dunántúlon újra beborul, és záporok, zivatarok is várhatók viharos szél kíséretében.
Az előrejelzés szerint szombat estig az átmeneti felhőzetcsökkenés mellett az ország nagyobb részén az erősen felhős időszakok lesznek túlsúlyban, és főként a Dunántúl és Alföld északi felén, valamint az Északi-középhegység térségében számíthatunk záporra, zivatarra.
Éjszaka csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék, és foltokban köd képződik. Vasárnap kezdetben változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütés is valószínű, majd megnövekszik, a Dunántúlon meg is vastagszik a felhőzet, és délután, estefelé ott már zápor, egy-egy zivatar is várható. Többnyire mérsékelt lesz a változó irányú szél, de zivatarok környezetében erős, illetve viharos széllökések is lehetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 22 és 27 fok között valószínű.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Szeptembertől tovább emelkedik a...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Hercegszántónál áttörték a kerítést a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- Aki teheti, ne most menjen...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben