Itt tartunk: az EU-tól kapnak harmincezer kilogramm élelmiszert a pécsi rászorulók
2012. április 30. hétfő 20:32

Az eddigi legnagyobb európai uniós élelmiszeradomány érkezik Pécsre az idei esztendőben. Moór Eszter, az önkormányzat népjóléti bizottságának elnöke lapunknak azt mondta, tavasszal és télen összesen több mint háromezer-ötszáz, alapvető élelmiszereket tartalmazó csomagot osztanak szét. A városnak csak a szállítás díját kell fizetni, a többit az EU állja.
Úgy tűnik, Brüsszelbe is eljutott a hír, hogy talán a korábbiaknál is több pécsi él a létminimum határán, vagy már az alatt...
Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az idei esztendőben minden eddiginél nagyobb élelmiszeradományt küld az Európai Unió Pécsre, a háromezer-ötszáz csomagból álló segélyből közel ötezer pécsi lakhat jól.
- Ha valaki korábban nem részesült a segélyből, a családsegítő szolgálatnál jelentkezhet, akik pedig eddig is kaptak csomagot, őket az adott intézmény - például a hajléktalan ellátó vagy a szociális otthon - javasolja majd, annak megfelelően, hogy rászoruló-e - fogalmazott Moór Eszter, a pécsi önkormányzat illetékes bizottságának elnöke.
Hogy ki számít rászorulónak, azzal kapcsolatban az adományok szétosztásakor az önkormányzat a szociális intézményekre támaszkodik.
- Ők amúgy is ismerik a rászorulók helyzetét és mivel a bölcsődékben a térítési díj megállapításához szükséges a családi jövedelem vizsgálata, a korábbi évekhez képest róluk még pontosabb képet kapnak az intézmények - tette hozzá az elnök.
A tartós élelmiszereket - többek közt lisztet, tésztát és konzerveket - tartalmazó csomagokat évente kétszer osztják, az első kör tavasz végén, a második karácsony előtt lesz.
- Mindkét alkalommal háromezer-ötszáz csomagot juttatunk a rászorulóknak, de a nagycsaládosok több élelmiszert kapnak. Így összességében körülbelül ötezer emberhez jutnak el az adományok - tudtuk meg.
Moór Eszter elmondta, az élelmiszereket ingyen kapja a város, mindössze a szállításról kell gondoskodniuk. A kétszeri, Budapest-Pécs fuvarra az idei esztendőben hatszázezer forintot költhet az önkormányzat. Hogy pontosan mennyibe kerül majd az út, egyelőre nem lehet tudni, a fuvarozót ugyanis pályázat útján választják ki.
Képünkön: Moór Eszter a városi közgyűlés egyik tanácskozásán.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz végre wifi a pécsi IC-n, de...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Több mint tizennyolcezren...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Megérkezett az olimpiai láng Pekingbe
- Bencsik Tamara bepisilt félelmében
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...

