Ismét pécsi győzelem született a PénzSztár-vetélkedőn
2015. november 20. péntek 13:54
Több mint ezer négyfős csapat, négyezer középiskolás diák adta le nevezését az idén immár harmadik alkalommal elinduló PénzSztár vetélkedőre. A TAS-11 Kft. által megrendezett Országos Középiskolai Pénzügyi - Gazdasági versenyének dél-dunántúli regionális fordulóján a régió legjobb négy csapata mérte össze tudását Pécsett, az ország további területein versenyző diáktársaikkal egy időben.
A vetélkedő házigazdájaként a Szigetvári Takarék a verseny társrendezőjével, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a - amely szakmai partner szerepét is betöltő - Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán fogadta a fordulóra érkező csapatokat. Az előző évhez, s a korábbi fordulókhoz hasonlóan a délután folyamán a csapatokra ez esetben is különféle izgalmas feladat várt a 11 fordulós verseny alatt.
A versenyző csapatok teljesítményét egy három főből álló szakmai zsűri értékelte: dr. Mellár Tamás a Zsűri Elnöke, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának professzora, dr. Eördögh István, a NAV Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóságának főigazgató-helyettese, valamint dr. Kiss Endre, a Szigetvári Takarék Igazgatóságának Elnöke.
A Dél-Dunántúli régió mindhárom megyéje képviseltette magát e regionális fordulón: Tolna megyéből érkezett a paksi "100forintok", Somogy megyéből, Kaposvárról a „müa kaposvár" négyes, és végül, de nem utolsó sorban Baranya megyéből a „RacePénz" és „Papa-mama". Az izgalmas, több órán keresztül tartó versenyen végül a Pécsi Janus
Pannonius Gimnázium „RacePénz" csapata nyerte el az első helyezést.
A vetélkedő következő állomása a december 3-án megrendezésre kerülő országos elődöntő lesz, ahol immár a 8 legjobb csapat mérkőzik meg egymással a legjobb négybe kerülésért, a mindent eldöntő végső döntőben való szereplésért.
A Szigetvári Takarékszövetkezet szívből gratulál minden kedves versenyzőnek, és további sok sikert, eredményes szereplést kíván a továbbjutott csapatnak az országos elődöntőben!
Forrás: Szigetvári Takarékszövetkezet
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

