Ismét lesz virágvásár: különlegességeket, szezonális növényeket kínálnak a Kossuth téren
2018. március 24. szombat 13:57

Igen kedvező árakon lehet örökzöldeket, mediterrán különlegességeket, évelő- és szezonnövényeket vásárolni április hatodikán, pénteken 10 és 17 óra között Pécsett, a Kossuth téren.
Korábbi sikeres rendezvények apropóján, Páva Zsolt polgármester újból kezdeményezte Pécs főkertészével, a várossal és a városüzemeltetési feladatokat ellátó BIOKOM Nkft.-vel közösen a virágvásár megrendezését. A korábbi eseményekhez hasonlóan több standdal, nagy területen színes kínálattal készül a városüzemeltető társaság. Közel 700 négyzetméteren várják az érdeklődőket.
Páva Zsolt polgármester azért kezdeményezte 2015. ősszel a Pécsi Virágvásárt, hogy a látványos, nem csak hétköznapi növények kiültetésével még szebbé tegyük kertünket, portánkat, városunkat.
A mediterrán növények bemutatásával és árusításával szeretnék közösen felhívni a figyelmet arra, hogy az egyre melegedő klímának köszönhetően számos olyan növény létezik, amelyeket kevésbé ismerünk, de már jól tarthatóak és szépen mutatnak Pécsett is.
A Kossuth téren közel 10 virágárusító standot alakítanak ki különféle virágokkal, növényritkaságokkal. A polgármesteri standon beszerezhetőek lesznek ciprusok, örökzöld liliomfák, fenyőkülönlegességek, örökzöld tölgy, valódi babér, de emellett a többi standon is megjelennek még más mediterrán növények: cédrusok, korallberkenyék, babérmeggyek, illatcserjék, fűszercserjék és sok más érdekesség. A hagyományoknak megfelelően a mediterrán jelleg mellett helyet kapnak a vásáron a fűszernövények is, továbbá széles választékot találhatnak az érdeklődők egynyári virágokból is.
A polgármesteri stand a tavalyi alkalomhoz hasonlóan akciós árakkal várja majd a vásárlókat, valamint a programhoz csatlakozó, kitelepült virágárudák is kedvezményekkel kedveskednek a vásárlók számára.
Pécs városa szeretettel vár minden növényszerető és kertbarát polgárt, aki hajlandó tenni is ezért, hogy szebb, virágosabb és zöldebb városban élhessünk!
Helyszín: Pécs, Kossuth tér
Időpont: 2018. április 6. (péntek) 10:00-17.00 óra között.
Forrás: BIOKOM Nonprofit Kft.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késelés a Széchenyi téren: egy 18...
- Vérző turistát menekítettek le a...
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Már a nyári menetrend szerint járnak...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Érkeznek a harcterek rettegett...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Jakubinyi László a Jó ember-díj idei...
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...