Ismeretterjesztő programot tartanak a Negyedben
2017. június 09. péntek 07:30

A Labor - Interaktív Varázstér és a Planetárium programjai mellett a Varázsóra-sorozat is része a Zsolnay Negyed ismeretterjesztő, természettudományos kínálatának. A programon részt vehetnek az érdeklődők szombaton fél háromtól.
A Varázsóra - fizikai kísérletek izgalmas fizikaórákat rejt, melyek során a látogatók játékos formában, látványos fizikai kísérletek segítségével bővíthetik természettudományos ismereteiket. A Varázsóra az embert körülvevő világ jelenségeire ad magyarázatot. Választ kaphatnak például arra, mi történne a tárgyakkal, ha hidegebb lenne a Földön mint a Marson, vagy hogyan találkozhatnak a hanghullámok önmagukkal, és például mire képes a légnyomás.
A 45 perces Varázsóra programjai minden szombaton és vasárnap 14.30-kor kezdődnek, iskolai szünetek idején pedig további bemutatók is várják a közönséget.
A program hétéves kortól javasolt bármely korosztálynak, helyszíne a Látogatóközpont épületének 24-es terme. A legközelebbi jegyvásárlási lehetőség a Látogatóközpont Infopontja.
A közönség ezúttal szemtanúja lehet vidám és hajmeresztő kísérleteknek az elektromosság és a mágnesség témaköréből, az ártalmatlan szikráktól a "maguktól" világító fénycsövekig. Az előadás állandó fellépője ElektRozi, akinek haja szála sem görbül a veszélyes villámoktól. Garantáltan megrázó élmény.
ZSÖK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...

