Irodalom a Páholyból (8.)

Humanofon

A kód-fény átjáró finoman pulzált. A kivetített mahagóni ajtón a faragások már-már olyannyira valóságosnak tűntek, hogy az embernek szinte kedve lett volna végigsimítani a domború formákat. Ez azért elég botor próbálkozás lenne. Nem sokan akartak hozzáérni a világszabadalom óta, az a néhány betörő, aki elkeseredettségében mégis megpróbált átsétálni rajta, finoman siklott tovább az ajtó túloldalán egy kis gázfelhő formájában. Egyes esetekben a lakók csak úgy jöttek rá, hogy megpróbáltak betörni szeretett otthonukba, hogy hazatérvén, az ajtó előtt találtak egy gazdátlan lábfejet vagy lábszárat, amit a betörőnek már nem volt mivel áthúznia az ajtón.

Eve beütötte a negyvenkét jegyű kódot, és az ajtó nesztelenül megszűnt. A harminckét éves családanya örült, hogy hazaért. Ám mielőtt átlépte volna a „küszöböt", a bal alkarja belső felébe épített fémes panelhoz nyúlt, és néhány gomb megnyomásával eltüntette a „Munka" feliratot, melynek helyét a „Család" profil vette át. Vetett még egy pillantást a szeretet, odaadás, türelem neonzölden világító értékeire, majd belépett. Otthon. A harmónia tökéletes megtestesítője a 22. században. Eve férje, Ed a nappaliban üldögélt, és híreket böngészett. Nyolcéves lányuk, Liz és a kis Ben a konyhaasztalnál ücsörögtek. Eve boldog volt, legalábbis a karjába épített szerkentyű szerint. Ben, amint meglátta édesanyját, nyakába ugrott és megpuszilta. Csuklója még mindig be volt fáslizva, hiszen a három éves kisfiúnak csak négy napja ültették be a Humanofont. Jövő héten megy óvodába és fontos, hogy a szociális kapcsolatok kialakulásának legelején is kontrollálhatóak legyenek a fiúcska érzései. Liz nem kelt föl az asztaltól.

Ben készülékének doboza előtt ült, melyen ott díszelgett a MicroFeelings Corp. szinte már bántóan narancssárga emblémája. Liz hangosan olvasta a Humanofon történetét: „... idővel a növekvő információmennyiséget nem bírta el az emberi tudat. A tudatnövelő tabletták szégyenteljes bukása utána egyre szükségesebbé vált, hogy az emberi psziché követni tudja napjaink egyre gyorsuló eseményeit, és hogy egyszer és mindenkorra megszüntessük a 21. század végére a depressziót, mely egyre nagyobb méreteket öltött. 2098-ban a Föld lakosainak 38%-a szenvedett ebben az akkor még gyógyíthatatlannak vélt népbetegségben. 2106-ban minden hatodik ember próbálkozott öngyilkossággal, melyet az elemzők és orvosok a kontrollálhatatlan érzelmeknek tulajdonítottak.
A nagy áttörés három magyar, egy orosz és egy skót tudósnak sikerült első ízben. Ők szabadalmaztatták először a Humanofont, melyet a csuklóba építettek. Ezzel a készülékkel képesek voltak szabályozni az emberek érzelmeit. A Humanofon híre gyorsan elterjedt a világban, melyre egyre nagyobb igény mutatkozott, így megkezdődött a tömeggyártás. Úgy tűnik, végre meghozta a harmóniát a családokban és a világban. A készülék gyártását támogatta többek közt a Karrierista Anyák Szövetsége is..."
- Anya, mi az, hogy karrierista? - kérdezte Liz.
- Ne izgulj kicsim, időben megtudod majd, mint minden lány...
Közben Ed is lekapcsolódott az infocsatornáról, így már az étkezőben téblábolt a család apraja-nagyja.
- Milyen napod volt? - kérdezte a férfi.
- Ne is mondd. Mindenesetre jobb, mint tegnap. Alig négyezer ügyfelet fogadtam ma...
Ez az este sem zajlott másként, mint a többi, ebben a szép, új, földi paradicsomban. Mióta a humanofonok kordában tartották az emberek érzelmeit, váratlan mellékhatásként megjelentek az olyan utópisztikus jelenségek, mint például a világbéke...

„És az ember látta, hogy ez jó!" - fejezte be Eve a gyerekek esti meséjét, majd visszatette a piros könyvet a polcra, melynek gerincén arany betűkkel díszlett a cím: „A humanofon története és más mesék". Forró csókot nyomott Liz és Ben homlokára, olyat, amilyet csak az igazi anyák tudnak gyermekeiknek adni, majd távozott. És a világ még ekkor sem volt más, mint az emberiség szép, új paradicsoma. Sőt még akkor sem volt kevesebb, amikor Eve humanofonján egy pillanatra felvillant a hatalmas „Kritikus hiba" kiírás, majd pedig eltűnt a kijelzőről minden, a szerkezet pedig leállt.
Miután átnézte a másnap tartandó előadásának főbb pontjait, ő is aludni tért. Mint minden sikeres és befutott nőnek, neki is szüksége volt a frissítő pihenésekre, és ha tehette, aludt legalább nyolc órát.

„Milyen jó dolga is van Ednek" - sóhajtott egy mélyet, ahogy a mellette békésen szundító férjére nézett. Miután a 21. században elsősorban a nők kerültek előtérbe a munkaerőpiacon, és miután mindent megtettek, hogy egyenlővé válhassanak a férfiakkal, előfordult, hogy a férfiaknak sok családban alá kellett vetniük magukat a nők törekvési szándékainak. Egy idő után az asszonyok lettek a család eltartói, míg a férfiak otthon maradtak vigyázni a gyermekekre, mosni, takarítani. Így végül megtestesült az a fajta equilibrium, melyre a gyengébbik nem már a 19. század óta áhítozik.

Eve borzasztóan rosszul aludt. Azt álmodta, hogy valamilyen oknál fogva felszabadul benne minden eddig elnyomott érzelem, soha nem tapasztalt dühöt és szenvedélyt érez egyszerre, majd a konyhába siet, és a vibrokés két egyszerű mozdulatával kihasítja magából a humanofont. Borzasztó álom volt.

A holttestet a konyhában Ed fedezte fel. Két év pereskedés után vesztett, a Micro- Feelings ellen ejtették a vádakat, mégpedig stílszerűen, egy megvesztegetett pszichológusnak köszönhetően, akinek a szakzsargonok örvényei közepette is sikerült bebizonyítania, hogy Eve halála nem történhetett meg, és ha mégis, akkor az véletlenül sem a MicroFeelings gondatlanságából történt.

Egy kislány és egy kisfiú szomorúan állnak a holosírkő előtt. Bár Liz már évek óta szeretné megérteni a „sírkövön" pulzáló feliratot, mégsem sikerül neki: „Először azért vetettek ki minket a Paradicsomból, mert Istenek akartunk lenni, legutóbb azért, mert egyszerűen csak emberek próbáltunk maradni!" A kis Ben krokodilkönnyeket hullajt, szétfeszíti belülről a fájdalom, miközben a csuklóján finoman, alig észrevehetően világít a „Bánat: 10/10" felirat.

A világ pedig még ekkor sem volt más, mint az emberiség szép, új paradicsoma.

Hauszknecht Imre