Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes rendezvények sokaságával várják a családokat
2025. augusztus 22. péntek 11:13

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22-24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált, az ország egyik legszínesebb, kifejezetten gyerekeknek és családoknak szóló programsorozatát. A legtöbb program ingyenesen látogatható!
A háromnapos fesztivál célja idén is az, hogy minőségi, kreatív és élménydús kikapcsolódást kínáljon a legfiatalabbaknak, miközben a felnőtteket is játékra, közös élményekre hívja. A programkavalkád a koncertektől a bábelőadásokon, a kézműveskedésen és meséken át egészen a buborékfújó workshopig terjed - a kínálat szinte végtelen!
Zenélő családi délutánok és esti koncertek
A fesztivál zenei palettája idén is kiemelkedő: fellép többek között a Rutkai Bori Banda, JaMese, Bognár Szilvi, Bíró Eszter, Bolba Éva és a JAZZterlánc valamint Mihályi Réka Fonogram-díjas énekesnő Masni és Pocó című produkciója is hallható lesz.
Színház és bábszínház kicsiknek és nagyoknak
A Bóbita Bábszínház több saját produkcióval készül, köztük az új bemutatóval: Ali király ünnepi vacsorája. A fesztiválra érkezik a Kavicstársulat, a Füge Produkció, valamint Sarkadi Bence, Magyarország nemzetközi hírű marionettmestere is.
Mesék, kalandok, játék
Visszatér a Zsolna és az Eozin-gyár című interaktív mesevilág, ahol a gyerekek maguk is részesei lehetnek a Zsolnay Negyed rejtélyeinek. Emellett népmeseprogramok, népi játszóház, élőszavas mesemondás és diavetítés is várja a látogatókat.
Aktivitás a köbön!
A Vándorjátszó játékbirodalmában kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják a gurulós, pedálos játékokat: gokart, traktor, squad, pónicikly, kisautó, egyszóval minden, ami gurul! De lesz vívás, trambulin, állatsimogató, sakk, robotika és kézműveskedés is, garantálva, hogy a gyerekek a mozgás, a logika és a kreativitás terén is kibontakozhassanak. A mesés esti pizsamás séta pedig igazi kuriózum lesz: a csillagfényes séta során mesebeli lényekkel elevenedik meg a Zsolnay Negyed, miközben a résztvevők emlékeket gyűjtenek a vándortarisznyájukba.
A Szamárfül Fesztivál több mint egy rendezvény: egy közös, nyárzáró kaland az egész családnak.
Szamárság lenne otthon maradni!
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább enyhül az idő, kitör a tavasz...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Orbán Viktor Tusványoson: az...
- Taroltak a Baranya Mazsorett...
- Családi ház kapujába hajtott egy autó...
- Hamarosan Villányig autózhatunk az...
- Eltűnt egy tizenegy éves, mohácsi kisfiú
- Begyújtás közben súlyos sérülést...
- Csak délután látogathatók a betegek a...
- Brutális emberrablás Pécsett:...

