Illegális hulladéklerakót számoltak fel a várostakarítási akció során
2012. április 23. hétfő 18:13

Illegális hulladéklerakót számoltak fel a hétvégi várostakarító akció során, amelyen mások mellett részt vettek a BIOKOM Kft. munkatársai is.
A Tettye Forrásház önkénteseiből álló ötvennégy fős csapat a nyugati elkerülő út melletti terület tisztította meg a hulladéktól szombaton, miután a vízbázisvédelmi területen tucatnyi hulladékhegyet fedeztek fel: autóroncs, lom, ruhák, sitt borította a mellékutak két oldalát, szegélyezte az árkokat.
A megmozdulás során pár óra alatt tetemes mennyiség, több mint harminc köbméternyi hulladék gyűlt össze. A szorgos önkéntesek csaknem kétszáz zsákot és egy tíz köbméteres konténert töltöttek meg, valamint további két konténernyi elszállítandó szemetet gyűjtöttek össze a mellékutakon.
Az egyre gyarapodó zsákokat a cég vezetői is pakolták. Sándor Zsolt vezérigazgató az akció kapcsán elmondta, természeti erőforrással gazdálkodó, környezetvédelmi tevékenységet végző cégként nem volt kérdéses számukra, hogy erős létszámban csatlakoznak a kezdeményezéshez, a gyakorlatban is bizonyítják környezettudatos filozófiájukat. A vezérigazgató hozzátette, nem hagyják magára a területet, munkatársaik rendszeresen terepszemlét tartanak, figyelik és ellenőrzik a környéket annak érdekében, hogy ne termelődjenek újra a szemétkupacok.
A vízszolgáltató minden esetben feljelentést tesz a szemetüket leborítók, lomot odahordók ellen - lefülelésükhöz segítséget adhatnak a mostani akció során talált dokumentumok is.
Forrás: Tettye Forrásház
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz végre wifi a pécsi IC-n, de...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Megérkezett az olimpiai láng Pekingbe
- Bencsik Tamara bepisilt félelmében
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...

