Idén kevés volt a bál Pécsett és drága is, fejenként 15 ezer alatt aligha volt megúszható
2013. február 10. vasárnap 10:46

Vége felé jár a farsangi szezon: a diákok szalagavató bálokon mutatták be tánctudásukat, a meglettebbek azonban idén - az utóbbi évek tendenciájához hasonlóan - kevesebb szakmai bált rendeztek/rendeznek, mint évekkel ezelőtt, a válság beköszöntét megelőzően.
Minden évben vízkereszt napjától hamvazószerdáig, a húsvétot megelőző negyvennapos böjt kezdetéig tart a farsangi szezon. Ez idén február 13-ra esik, így a legtöbb báli rendezvény is e köztes időszakra esett. Ebben az évben már lezajlott a helyi Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett bál, de a Székesegyházi Plébánia közösségei által szervezett farsangi mulatság is véget ért, csakúgy, mint a Rotary-bál. Az Egyetemi bálra tegnap, míg a Mérnökbálra pénteken került sor.
A következő napokban rendezik meg a Közgazdász Bált (február 23-án), valamint - 16-án, immár hetedik alkalommal - a Búvárbált is. Ez utóbbi kettőt a szokásos helyszínen, a Palatinus Szálló Bartók-termében bonyolítják le - csakúgy, mint a hónap első szombatján megtartott Rotary-bált is.
Az idei bálokon való részvétel költségei alapvetően nem mutatnak nagy eltéréseket: az egyetemi rendezvényre 9000, a mérnökök báljára 10 000 forint volt a beugró, a búvárok 13 000 forintért vehetnek részt a mulatságon, míg a Rotary Club rendezvényére 15 ezer forintért lehetett bejutni. A belépőjegyek a legtöbb helyen fedezik az aperitifet, a svédasztalos vacsorát és egy éjféli étkezést. Tombola- és ajándékfelajánlást szívesen fogadnak.
Egy most ballagó diáklánytól megtudtuk, hogy a szalagavatóra való készülődés sem volt éppen olcsó mulatság: 25 ezer forintért bérelt egy "átlagos" ruhát egy kölcsönzőből, ötezer forintot kóstált az ünnepi frizurája elkészítése és kétezer forintot adtak be a közösbe az osztályban elfogyasztott étel-ital költségeire. Az azt követő buli pedig még tovább apasztotta az egyébként is lapos pénztárcát.
Képünk a Rotary Club idei bálján készült.
H. L. B. - Fotó: Rotary/NNFotó
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Vadkamera buktatott le egy szemétből...
- Buszbaleset szemtanúit keresik a...
- Pécsi kórházban látták utoljára az...
- Zarándoknapon vett részt a Pécsi...
- Pécsi patikában, dohányboltban...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Pécsett és Mohácson is gyújtanak...
- Mire elindul, máris 40 percet késik...