Idén is volt nagyböjti élelmiszergyűjtés, folyamatban van az adományok szétosztása
2018. március 28. szerda 16:50

Az évek óta sikeresen működő hagyományos nagyböjti élelmiszergyűjtés lezárult, de az élelmiszerek szétosztása a rászoruló családok között még folyamatosan zajlik a húsvéti időszakban.
Országos szinten tavaly 197 tonna tartós élelmiszer gyűlt össze, idén pedig ezt a számot is sikerült meghaladni a mintegy 200 tonnányi adománnyal.
A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász gyűjtésébe, a tavalyi évhez hasonlóan, idén is bekapcsolódott a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara és annak hallgatói. Az egyetem süteményvásárt rendezett, ahol az édességekért összegyűjtött adományokat, 73.000 Ft-ot, tartós élelmiszer vásárlására fordították a hallgatók, ezzel segítették húsvétkor a nehezebb sorban élő embertársaikat.
A Pécsi Egyházmegye területén a 34 egyházmegyei karitászcsoport mellett nagyon sok plébániai csoport is részt vett a gyűjtésben. Ennek az összefogásnak köszönhetően 10.450 kg élelemmel segítenek húsvétig az egyházmegye területén a rászorulóknak.
Forrás: PEM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Hétfőn landol Pécs-Pogányban az első...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Újabb pécsi, legendás helytől...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Napsütéses, csodás tavaszi napunk...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn

