Hűvösre tett a bíróság két unokázós csalót Pécsett

2020. július 20. hétfő 15:10

Hűvösre tett a bíróság két unokázós csalót Pécsett

A Pécsi Járásbíróság hétfőn egy hónapra elrendelte két gyanúsított letartóztatását a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. 

 

 

A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen személyek 2020. július 17. napján felhívták a 83 éves idős sértettet, azt állítva, hogy fia közlekedési balesetet szenvedett komolyan megsérült, egyebek mellett a szája is.

Előadták, hogy a fia a balesettel érintett roma kisebbséghez tartozó sértettel abban egyezett meg, hogy a helyszínen kifizet neki 1.300.000 forintot, azért, hogy ne kerüljön sor rendőrségi eljárásra.

Az ismeretlen telefonáló azt állította, hogy ott van a helyszínen a fia mellett és a pénzért a fia egyik munkatársa fog menni.

Egy másik férfi is átvette a telefont, aki a sértett idős nő fiaként mutatkozott be és kérte az idős nőt, mint az édesanyját, hogy segítsen. Az idős hölgy nem ismerte fel fia hangját, de abban a tudatban volt, hogy valószínűleg a baleset következtében torzult el a hangja.

A telefonhívást követően megjelent az egyik gyanúsított által vezetett gépjárművel a most letartóztatásba helyezett másik férfi, aki azt állította, hogy az idős sértett hölgy fiának munkatársa és a megbeszéltek szerint a pénzért jött.

Az idős sértett ekkor átadta részére az 1.300.000,- forintot, majd a gyanúsítottak elhajtottak a helyszínről. Ezt követően az ismeretlen személy ismét felhívta az idős sértett nőt, és közölte a sértettel, hogy rossz összeget adott át, mert 5.300.000,- forintban állapodtak meg. A sértett idős hölgy erre közölte, hogy neki nincs több pénze és valutája sem.

A gyanúsításban szereplő bűncselekmény büntetési tételére is tekintettel megalapozottan lehet attól tartani, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, a bizonyítás meghiúsítására törekednének, az eljárásban szereplő vagy más személyeket jogellenesen befolyásolnák és bizonyítási eszközöket semmisítenének meg, illetve az állandó jövedelemmel nem rendelkező gyanúsítottak személyi körülményei folytán a bűnismétlés veszélye is fennáll.

A fenti indokok alapján a bíróság szükségesnek és indokoltnak találta a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelését.

A gyanúsítottak és védőik a szabadlábra helyezés, illetve enyhébb kényszerintézkedés elrendelése végett fellebbezést jelentettek be ellene, így a bíróság határozata nem végleges.

Forrás: Pécsi Törvényszék