Horvát hittantábort szervezett a Pécsi Egyházmegye

2020. augusztus 06. csütörtök 13:48

Horvát hittantábort szervezett a Pécsi Egyházmegye

Az Országos Horvát Önkormányzat hagyományteremtő szándékkal hittantábort szervezett a magyarországi horvát nemzetiségű gyerekek számára a Pécsi Egyházmegyében. 

 

 

A hétnapos tábor megnyitójára július 31-én került sor. A Budapestről, bácskai, baranyai és Dráva-menti településekről érkezett gyerekek, harminc fő, a Pécsi Horvát Iskolaközpont kollégiumában vannak elhelyezve, de a városon kívül is szerveztek számukra programot házigazdáik. Szakmai és anyagi támogatást biztosított a rendezvény számára a Pécsi Egyházmegye is, így a hétfői napot a tábor résztvevői a Kőtárban töltötték, részt vettek a Legyél te is templomfestő múzeumpedagógiai programban.

Kedden a Máriagyűdi Kegyhelyen jártak, szentmisével, templomismertetéssel telt el a délelőtt, majd közös ebéd után keresztút és Fájdalmas Szűzanya szobránál való imádkozás, újságismertetés, valamint fohász- és imaírásra került sor.

Kétnyelvű fohászok íródtak a Gyűdi Szűzanyához, aki palástja alá veszi a rászorultakat, így a tiszta gyermek-szívek kéréseit is. A tábor augusztus 5-én, a Havas Boldogasszony megünneplése után zárult, a tábor résztvevői az Ágoston téri templomtól induló körmenethez is csatlakoztak, valamint részt vettek a horvát nyelvű ünnepi szentmisén is, amely fél 9.00 órakor kezdődött a Havi-hegyen.

Forrás: Pécsi Egyházmegye