Hétfőtől lehet licitálni a baranyai állami földekre
2015. november 20. péntek 16:40

A „Földet a gazdáknak!" program keretében Baranya megyében november 23-án megkezdődik a Magyar Állam tulajdonába tartozó, három hektár feletti, kijelölt földterületek értékesítése. A témában dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott az árverés helyszínén adott tájékoztatást a sajtó képviselőinek.
Baranya megyében a november 23-a és december 23-a közötti időszakban összesen 473 földterületre lehet majd licitálni.
Az árverésekre Pécsett, a Kormányhivatal Kodó dülő 1. szám alatt található épületében kerül sor, ahol párhuzamosan két külön helyiségben zajlanak majd a licitálások.
Minden héten hat árverési napot tart a kormányhivatal, az árverések és a regisztráció kezdőidőpontját a hirdetmények tartalmazzák. Az árverések minden esetben az előre meghirdetett időpontokban kezdődnek, ezért fontos, hogy a résztvevők pontosan érkezzenek a helyszínre.
Az árverésen való részvétel feltételeit szintén a hirdetmények tartalmazzák. Ezekben minden szükséges dokumentációt felsoroltak, melyeket az érintetteknek magukkal kell hozniuk.
Az árverési helyszínen szükséges tennivalókról, a regisztráció pontos menetéről Pécsett, a Kodó dűlő 1. szám alatti kormányhivatali épületben létrehozott információs ponton tájékozódhatnak majd a licitálni szándékozók.
- Nagy gondot fordítottunk arra, hogy a résztvevők számára minél egyszerűbbé, átláthatóbbá tegyük a helyszíni regisztráció és az árverés folyamatát. A kormányhivatal munkatársai hetek óta azon dolgoznak, hogy mindent megfelelően előkészítsenek annak érdekében, hogy az árverezések és az azokhoz kapcsolódó dokumentációs folyamatok gördülékenyen, fennakadás nélkül történjenek Baranya megyében - hangsúlyozta Horváth Zoltán kormánymegbízott.
A résztvevőket a kormányhivatal szakemberei több regisztrációs pultnál várják, ahol ellenőrzik a szükséges dokumentumok meglétét, ezt követően készpénzben, a helyszínen kell befizetni a regisztrációs díjat. A díj befizetése után a jelentkező felkerül az árverésen résztvevők listájára, és licitálhat a földterületekre.
A kormányhivatal a teljes nyilvánosság biztosítása mellett gondoskodik az árverések megszervezéséről, biztosítja a szükséges technikai és tárgyi feltételeket. A minden esetben közjegyző jelenlétében zajló árverésekről jegyzőkönyv is készül, és az ebben megjelölt nyertes vevővel a Nemzeti Földalap köt szerződést.
Képünkön: Tamás Mihályné földművelésügyi és erdőgazdálkodási főosztályvezető, valamint Horváth Zoltán kormánymegbízott látható.
Forrás: Baranya Megyei Kormányhivatal
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

