Hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatására gyűjtenek
2017. június 06. kedd 11:30

Az Élmény Tár Tanoda immár negyedik éve szeretné megrendezni nyári élménytáborát a Balaton partján, ahova idén már 30, zömében szegénységben élő gyermeket visznek el. Idén is közösségi segítséget kérnek akciójuk megvalósulásához.
Az Élmény Tár Tanodába javarészt mélyszegénységben élő családok gyermekei járnak. A tanodába járó gyerekek többségének nincs lehetősége arra, hogy eljuthassanak a Balatonra vagy nyaralni menjenek a családjukkal. Nyári napjaik nagyrészt otthonukban és annak környékén telnek. A tanoda nekik biztosít tartalmas szabadidős programokat a nyári szünidőben is. Az Élmény Tárat Az emberség erejével Alapítvány tartja fent, amely főként pályázati pénzekből és magánadományokból tudja megoldani az üzemeltetést.
Mivel anyagi lehetőségeik igen korlátozottak, minden évben a közösségi finanszírozás eszközét hívják segítségül és az embereket kérik arra, hogy dobják össze a hátrányos helyzetű gyerekek nyaralásának költségeit.
Ezen a linken tudják őket támogatni:
https://www.adjukossze.hu/kezdemenyezes
Minden apró segítség jól jön. 2000 forintból például már egy gyermek egy irányú balatoni utazását fedezni tudják. Az Élmény Tár Tanoda 2010 óta dolgozik a pécsi Gyárvároson. A tanod iskola után várja a gyerekeket, segít nekik a tanulásban, hiánypótló közösségi teret biztosít számukra és minél több olyan élményhez juttatja őket, amelyek színesítik a gyerekek világképét és tapasztalatokhoz juttatja őket.
Forrás: Élmény Tár
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

