Harmincegy pécsi oviban és suliban gyűjtik a kartondobozokat, százezreket kaphatnak értük
2013. március 07. csütörtök 14:59

Gőzerővel szállítják a pécsi iskolások és óvodások a kiürült italos kartondobozokat az intézményekbe, egy civil szervezet és a BIOKOM leányvállalata révén ugyanis szép pénzt kapnak a hulladékért. Az akció keretén belül már közel nyolctonnányi dobozt gyűjtöttek, de a program májusi zárásáig még további négy tonnát várnak a szervezők. A kartonokért tíz és harminc forint közötti kilónkénti összeget fizetnek, de ha elérik az egy tonnát, százezer forintos különdíj is üti a markukat.
Javában zajlik városunkban az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés és a BIOMARK 2000 Kft. közös programja. Az akció keretében a civil szervezet komoly összeget ajánlott fel az összegyűjtött tejes és gyümölcsleves többrétegű karton dobozok után. Molnár Mercedes, a BIOMARK 2000 Kft. kereskedelmi referense érdeklődésünkre elmondta, a programhoz harmincegy pécsi iskola és óvoda csatlakozott.
- Az Eperfás úti hulladékudvarba eddig nagyjából nyolcezer kilogramm italos kartondoboz érkezett, ám a program befejezéséig, azaz május 15-ig összesen mintegy tizenkétezer kilogramm hulladékot várunk az intézményektől - fogalmazott.
A suliknak és oviknak járó összeget az Italos Karton Egyesület fizeti ki. Az átvételi egységárakat sávosan alakították ki: száz kilogrammig tíz forintot fizetnek kilónként, egy és három mázsa között húsz forintot, háromszáz kilogramm és egy tonna között pedig harminc forintot adnak. Az intézmények különdíjat is kaphatnak, a civilek ugyanis százezer forinttal megtoldják a számlát, ha az összegyűjtött mennyiség eléri az egy tonnát.
A szervezők szerint a szelektív hulladékgyűjtést amúgy is nagy lelkesedéssel végzik a pécsi intézmények - és a magánemberek is.
- Szinte minden pécsi iskola szervez papírgyűjtést évente legalább kétszer, de van, hogy többször is. E mellett pedig jellemző az is, hogy magánemberek és cégek is értékesítik a hulladékot. Az átvételi árakról minden partnerünkkel külön állapodunk meg - tudtuk meg Molnár Mercedestől.
Képünk egy korábbi kartongyűjtő akción készült.
Palotás P. - Fotó: Italos Karton Egyesülés
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Majd' félmillióba fáj ez a Baranyában...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Mi történhetett öt nap alatt Péterffy...
- Rengeteg az ismeretlen ismerős
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Garázdaság és kábítószer birtoklása...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Orbán Viktor szerint baj van a...

