Hangról hangra: Pécsett is koncerteznek
2020. február 25. kedd 07:30

Országos programsorozat indult Hangról hangra... az ifjúsági kóruséneklésért címmel az idén 50 éves Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége - KÓTA szervezésében. Pécsi állomása is lesz a sorozatnak.
A program részeként kórustalálkozókat, minősítő hangversenyeket, továbbképzéseket és zenei nevelési konferenciákat rendeznek, emellett három kiemelt koncert is várja a közönséget: március 1-jén a budapesti Müpában, március 12-én a pécsi Kodály Központban, június 3-án pedig a Szegedi Nemzeti Színházban - mondta el Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA elnöke az eseménysorozatot bemutató hétfői sajtótájékoztatón Budapesten.
Rónaszékiné Keresztes Mónika, a magyar zenei nevelésért felelős miniszteri biztos kiemelte, hogy a KÓTA az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkársága megbízásából indította el az országos értékvédő programsorozatot, amelyre a kormány a költségvetésből 100 millió forint keretösszeget biztosít.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Figyelem! Csillagesőt, tűzgömbeket is...