Gyerekzsivajtól volt hangos hétvégén az állatkert, a víz világnapját köszöntötték
2018. március 26. hétfő 17:26

Március 22-én ünnepelték a víz világnapját. A nemzetközi akciónap tiszteletére a pécsi TV-torony is kék fénybe öltözött, a TETTYE FORRÁSHÁZ és a Pécsi Állatkert emellett közös programokkal köszöntötte a zöldnapot.
Több száz iskolás és óvodás ismerkedett a pécsi zoo-ban zajló tematikus órákon a víz világával, a természetben és az ember életében betöltött szerepével.
A különleges állatkerti tanórák után a hétvégén családi rendezvényre várták az érdeklődőket, ahol a víz érdekességei mellett a helyi vízszolgáltató támogatásával létesülő új medúzafolyosót is bemutatták.
Az állatkertben kaptak helyet azok a hulladékmadarak is, amelyeket a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. szennyvíztisztító-telepi munkatársai a pécsi szennyvízből előkerülő evőeszközökből készítettek. (Naponta tucatnyi kanál, villa és kés sodródik a szennyvíztisztító-telepre, havonta legalább egy kilogrammnyi evőeszköz akad fenn a rácsokon, gépeken; a szolgáltató szakemberei madárrajt formáltak a gondosan fertőtlenített fémdarabokból.)
A víz érdekességei köré szerveződő kísérletek, játékok, az eső és az óceán hangjait megszólaltató koncert mellett először láthatták a látogatók a vízszolgáltató támogatásával megvalósult új medúzafolyosót is: a falakról különböző medúzák életnagyságú, UV festékkel falra varázsolt másai köszönnek vissza, amelyek ragyognak a sötétben. A világító lények mellé igaziak is érkeznek, áprilisban két új medúzaakváriummal bővül a zoo.
Forrás: Tettye Forrásház Zrt.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Hétfőn landol Pécs-Pogányban az első...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Újabb pécsi, legendás helytől...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Napsütéses, csodás tavaszi napunk...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn

