Gerinctörésseé is fenyegette volt élettársát egy pécsi férfi
2019. március 05. kedd 13:05

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék kedden megtartott nyilvános ülésen a Pécsi Járásbíróság 2018. május 17-én napján kihirdetett elsőfokú ítéletét felülbírálva 1 év, 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte azt a férfit, aki módszeresen vegzálta a volt élettársát.
A vádlott ellen volt élettársa tett feljelentést zaklatás elkövetése miatt, majd ezt követően több alkalommal fordult a rendőrséghez a terhelt zaklató jellegű magatartása, sms üzenetei és erőszakos fellépése miatt. A feljelentések alapján több nyomozás is indult a vádlottal szemben.
A sértett az ügyvédjével, annak gépkocsijával közlekedett, amikor a vádlott az ügyvéd gépkocsiját megállításra kényszerítette, a sértettel akart beszélni, őt zaklatta, megpróbálta kinyitni a gépkocsi jobb első ajtaját, azonban a sértett és jogi képviselője a rendőrkapitányságra hajtottak, hogy ott keressenek védelmet, egyúttal újabb feljelentést tegyenek.
Miközben a rendőrkapitányság előterében várakoztak, megérkezett a terhelt, aki a sértettet szidalmazta, követelte, hogy ne merjen feljelentést tenni.
A terhelt rendbontó magatartásának a fegyveres biztonsági őr fellépése vetett véget.
Egy későbbi időpontban a sértett kiskorú gyermekeit vitte orvosi vizsgálatra.
A vizsgálat után a vádlott az orvosi rendelő mögött parkoló gépkocsijánál, a kiskorú gyermekei társaságában lévő sértettre támadt, szidalmazta, bántalmazta, eközben a másnap a rendőrkapitányságon tervezett szembesítésükre utalva azt kiabálta, hogy
„Holnap szépen beszélj, mert eltöröm a gerincedet!". Hogy szavainak nyomatékot is adjon, lábának felemelésével és kezével a mozdulatot is imitálta.
A sértett az őt ért fenyegető vádlotti fellépés hatására sem változtatott a rendőrségen tett vallomásain.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...
- Pécsi és mohácsi vállalkozások...