Futballistaként nem volt favágó Schulteisz Gyula, aztán tessék: fakereskedő vált belőle

A legenda szerint az idegesebb mentős beindította a Nysa gépkocsi motorját, ha Schulteisz Gyula elindult keresztezni a védelem tengelyéből. Ebből annyi igaz, hogy a PMSC egykori labdarúgója tényleg nem számított puha legénynek. De a durvaság sem volt rá jellemző, még akkor sem, ha a közönség néha azt skandálta: „büntess Gyula!". Rég volt mindez, már nem focizik a korábbi sportember, hanem inkább kereskedik, de nem fűvel-fával, inkább az utóbbival. 

Mindenkiből nem lehet edző, gyúró, szertáros, játékvezető, pályamunkás. Egy pályafutás,még a leghosszabb is egyszer befejeződik, aztán jöhet az élet következő fejezete. Erről is szót váltottunk azzal egykori hátvéddel, aki nem szereti, ha a szomszédja nyolcadszor sem köszön neki.

Fondorlatos körmondatokat, nagy idézeteket senki se várjon Schulteisz Gyulától. Egyszerűen,érthetően fogalmaz. Amit kimond, azt úgy is gondolja! Az „igenjét" is jól megfontolta, hiszen negyven évvel ezelőtt nősült meg, úgy tűnik, utoljára.

- Nem én voltam a pécsi labdarúgás „legpengésebb" játékosa - gondolt vissza az elmúlt évszázad hatvanas éveinek végére, hetvenes éveinek elejére Schulteisz Gyula, aki vörös bozontjával feltűnő jelenség volt a zöld gyepen.

- Szerencse is kell egy pályafutáshoz. A helyi katonacsapattól hívtak az akkori legjobbak közé. Gondoltam, összekapom magam,megnézzük, mire megyünk együtt. Nem nekem kellett megszabni a fazont, a hátvédek között számítottak rám. Ott ragadtam, igyekeztem megőrizni a kivívott helyemet. Aztán évek lettek belőle. Másoknak, tehetségesebbeknek meg kevesebb lett megírva ebben a játékban.

- Persze, most már mindenki szép, okos, ügyes, de még a Kincses II néven szerepelt Koller Viktor is azt monda, Gyulával öröm volt együtt rúgni a bőrt, mert megbízható gyerek volt.

- Örülök, ha így gondol rám! Tényleg nem szerettem cifrázni a focit. Leszerelni az ellenfelet, legyen nálunk a labda, ennyi az egész. Letenni egy technikás középpályásnak, aztán indulhat a támadás. Fővárosi fölény volt akkoriban a sportágban, de mi vidékiként, különösen hazai környezetben azért kemény diónak számítottunk a legjobbak ellen is.

- Főleg, mert a gyors csatárok Pécsváradnál azért már kissé megrémültek, hiszen várta őket Schulteisz, aki nem szerette, ha húzogatnak előtte.

- Megijedni nem szoktam, néha szikrázott a gyep, ha odaléptem, de sérüléseket nem okoztam. A tekintélyt viszont meg kellett teremteni, ez kétségtelen.

-Aztán ennek is vége lett, kezdődhetett egy másik fejezet.

- A helyi hőszolgáltató cégnél voltam állományban, még aktív koromban. De éreztem, örökké nem akarok a stadionok környékén maradni. Ezért aztán beálltam benzinkutasnak, harminchat évesen, hat évig tartott az a munka.

- Aminek akadt egy hihetetlen momentuma is.

- A kertvárosi kútnál egy szerencsétlen egyszer ki akarta rabolni a kasszát. Géppisztoly volt nála, amit kicsavartam a kezéből, miközben a tetőbe is belelőtt. Nem volt kecmec, lépni,cselekedni kellett.

Onnan már csak egy nagyobb bakugrás volt az építőanyag-kereskedelem.

- Amit két évtizede gyűrök, egy társammal közösen. De terveim szerint nem sokáig, mert közeleg a nyugdíjas világ.

- Ki lehet az üzletből lépni?

- Muszáj! Dunafalván van egy házam, nem nagy értékű, de a horgászáshoz kiváló bázist nyújt. Kicsit csalódtam a modern világban. Évtizedekig éltem a Tiborc utcában, ahová új szomszéd költözött. Mikor már sokadik alkalommal sem köszönt, úgy döntöttem, előbb-utóbb mennem kell a szülővárosomból, valami nyugodtabb, emberhez közelibb helyre.

- Tévén ott is lehet követni a futball eseményeit.

- Talán furcsa, kiábrándító, de nem nézem az egykor imádott sportágam eseményeit.Régebben azt is tudtam, mi történt a megyei II. osztályban, de az már elmúlt.

- Legalább valamit sikerült megmenteni a korábbi tapasztalataiból?

- Megőszültem, a homlokom magas, a vörösség oda. A napi létben viszont fontos a fegyelem, az akarat, a tisztesség. Keményen kell űzni az ipart, ám durvulni nem szabad, mert az visszaüt. Talán ennyi a dolog lényege!

Pucz Péter - Fotó: Kálmándy Ferenc