Feljelentés vízszolgáltatói üzletrész elvesztése miatt
2010. január 18. hétfő 10:12
A politikus jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen elkövető ellen tett feljelentést.
Pichler Imre a lapnak nyilatkozva elmondta: a szigetvári képviselő-testület még tavaly augusztusban megbízta Paizs József szocialista polgármestert, "teremtse elő" azt az összeget, mellyel megoldható, hogy a helyi vízszolgáltató, a Szigetvíz Kft. tulajdonában maradjon a cég 26,5 százalékos szentlőrinci üzletrésze.
Az önkormányzat korábban 32,3 millió forintot kapott kölcsön a Pécsi Vízmű Zrt. egyik leányvállalatától, az Aquainvest Kft.-től, a visszafizetési határidő 2009. december 31. volt. A szerződés vételi jogot biztosított a cégnek arra az esetre, ha a város nem tud teljesíteni. Miután tavaly októberben a Tettye Forrásház Zrt. lépett a Pécsi Vízmű helyébe, s megvásárolta annak 770 millió forintos adósságát, a 26,5 százalékos szentlőrinci üzletrész a Tettye tulajdonába kerülhet.
Pichler Imre szerint Paizs József nem oldotta meg a rábízott feladatot, de elmondta azt is, hogy a pénzt azért sem sikerült visszafizetni, mert a városnak 485 milliós tartozása van. Paizs József ezzel szemben úgy látja: az önkormányzat szabályos döntést hozott az ügyben, minden más a Fidesz választási kampányának része - olvasható a baranyai napilapban.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét látogatható a népszerű mecseki...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Együttműködik az MVM Zrt. a pécsi...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- A királyválasztás elérése volt egy...