Fejlesztések indultak a Mecsekben és a Dráva mentén
2018. március 29. csütörtök 09:30

2018-19 folyamán a Mecsekben és a Dráva mentén több jelentős fejlesztés valósul meg, melyek a térség turisztikai kínálatának fejlődését közvetlenül vagy közvetve elősegítik. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság az Interreg V-A Hungary-Croatia Co-operation Programme 2014-2020 pályázat „A természeti és kulturális Örökség védelme és fejlesztése ill. megőrzése" befektetési prioritás során belül jelentős fejlesztéseket valósít meg horvátországi partner szervezetekkel együttműködve, három fő helyszínen.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság felújítja az Abaligeten található Denevérmúzeum épületét és annak közvetlen környezetét. Az épület korszerűsítése mellett megújul a jelenlegi, denevérek világát bemutató szakmai kiállítás. Megvalósul a jakab-hegyi pálos kolostor romjainak állagmegóvása víztaszító, vízzáró anyagok felhasználásával konzerválják a meglévő falmaradványokat, elősegítve Magyarország e különleges régészeti, műemléki és turisztikai értékének hosszú távú fennmaradását. A Szaporcán működő Ős-Dráva Látogatóközpontban a kerékpáros- és vízi turizmushoz köthető infrastruktúrát fejleszti a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság: a fejlesztések a kerékpárok, kenuk/kajakok könnyebb tárolását, illetve a Fekete-vízi kenutúrák biztonságosabb és egyszerűbb lebonyolítását teszik lehetővé. A fejlesztések során fontos szempont, hogy minden korosztály számára látogatóbarát infrastruktúra épüljön ki. Emellett a látogatóközpontba a környezeti nevelést szolgáló eszközöket is beszerzünk. A projektpartnerekkel együttműködve szabadtéri művészeti (land art) alkotások épülnek.
A projekt keretében több kiadvány is el fog készülni, magyar, horvát, angol nyelven, bemutatva a természeti értékeket, a megújult szolgáltatásokat és az újonnan létrejött land art alkotásokat. Elkészül egy képeslap-sorozat Dráva menti régi receptekkel. Az új turisztikai lehetőségekről tájékoztató kiadványok, kerékpárturisztikai térképek és szórólapok készülnek.
Az új fejlesztéseket négy tanulmányút keretében mutatjuk be a különböző célcsoportok (utazási irodák, pedagógusok) számára.
Forrás: DDNP - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Figyelem! Csillagesőt, tűzgömbeket is...
- Fotóival keres szerelmet Kustánczi Lia
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Használt ruhákból készít menő...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Idén is megrendezik a Pécsi...