Emlékoszlopot állítottak az 1956-os hősök tiszteletére Pécs-Somogyban
2016. október 22. szombat 16:56

Pécs-Somogy is csatlakozott azon pécsi helyszínek közé, ahol már emlékmű hirdeti az 1956-os eseményeket. Az új emlékoszlopot dr. Őri László, Pécs alpolgármestere avatta fel szombaton délelőtt.
A Hősök kertjében felállított emlékmű avatásán Őri László azt hangsúlyozta beszédében, hogy a 60 évvel ezelőtti forradalom ma is a hazaszeretet és a hősiesség szimbóluma. Hozzátette: azokra is emlékeznünk kell, akik nem a harcokban vesztették életüket, hanem a megtorlásban volt részük.
Az alpolgármester szólt arról is: büszke arra, hogy olyan nemzethez tartozik, amely 1956-ban példát mutatott szabadságszeretetből a világnak és Európának, kiállt szuverenitása mellett és ezt mind a mai napig megteszi.
Őri azt mondta, negyven évig nem adatott meg a lehetőség, hogy 1956-ról beszéljünk, most azonban már méltón emlékezhetünk elődeinkre, azokra a pécsiekre, a Mecseki Láthatatlanokra, Kubicza Jánosra és társaira, akik a leghosszabb ideig harcoltak az elnyomó, kommunista diktatúra ellen.
Az emlékoszlop 1956 hősei előtt, valamint hat Pécs-Somogyi áldozat előtt tiszteleg.
Forrás: Pécs Polgármesteri Hivatala
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Minden korábbinál több magyar...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

