Emlékművet állítottak a pécsi orgonakészítő tiszteletére
2016. október 28. péntek 16:29

Angster József, a pécsi orgonakészítés atyja a ma Horvátországhoz tartozó Kácsfaluban született. Dr. Őri László pécsi alpolgármester és Bognár László a Kulturális és Köznevelési Bizottság elnöke részvételével pénteken emlékművet állítottak tiszteletére szülőfalujában.
Őri László kiemelte: a pécsi Angster Orgona- és Harmóniumgyár alapításának közelgő 150. évfordulójának apropóján készített emlékmű pécsi diákok és tanárok keze munkáját dicséri, hiszen azt a pécsi Angster József Szakgimnáziumban alkották meg.
Az alpolgármester beszédében emlékeztetett arra, hogy jövőre ünnepeljük az utolsó gyárigazgató, Angster József születésének századik évfordulóját.
- A pécsi ipar és művészet egyik legnagyobb családja volt az Angster-család. Az 1867-ben alapított gyárból kikerülő hangszereket ma is a világ legjobbjai között tartják számon, az örökséget továbbvivő manufaktúra pedig ma is messze földre viszi Pécs jó hírnevét - mondta az alpolgármester.
A városvezető hozzátette: jövőre, a gyáralapítás 150. évfordulóján nagyszabású, megemlékezések lesznek, s színes programokkal igyekszik majd bemutatni Pécs orgonatörténelmét a fiataloknak.
Forrás: Pécs Polgármesteri Hivatala
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Minden korábbinál több magyar...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...

