Elhozták a pálmát, Helikon-díjas lett a Pécsi Református Kollégium kórusa
2016. november 09. szerda 10:46

A pécsi kórusoknak is köszönhető, hogy a város elnyerte a kulturális fővárosi címet, és a kultúra városának tekintheti magát - mondta dr. Őri László alpolgármester, amikor Pap Tamás karnagynak gratulált abból az alkalomból, hogy a Református Kollégium Gimnáziumának általa vezetett kórusa a közelmúltban Helikon-díjas lett.
Mint azt Pécs alpolgármestere elmondta, Pécs azért is számít a kultúra városának, mert a megyeszékhelyen az épített örökség mellett jelentős a szellemi is. Utalt arra, hogy városunk a kórusok magyarországi fővárosának is tekinthető, hiszen több énekkar is elévülhetetlen érdemeket, komoly díjakat, elismeréseket szerzett a múltban és a jelenben is.
Elmondta, hogy a pezsgő kórusélet jelentős szerepet töltött be a 2010-es kulturális fővárosi cím elnyerésében és természetesen abban, hogy 1988 után 2015-ben másodszor is Pécsett rendezhették meg az Europa Cantat kórusfesztivált.
Őri László örömét fejezte ki, hogy a Pécsi Református Kollégium éppen a Reformáció 500 éves jubileumának felvezető évében ért el sikereket a Helikon Ünnepségeken, s szerezte meg az intézmény vegyeskara a fődíjat, lett egyben arany minősítésű kamarakórusa.
Emlékeztetett arra, hogy korábban közel egy évtizeden át a jelenlegi államtitkár és országgyűlési képviselő, dr. Hoppál Péter vezette a református kollégium kórusát.
Pap Tamás karnagy arról szólt, hogy már 2002 óta vesznek részt a Helikon Ünnepségeken, mindig eredményesen tértek haza.
Forrás: Pécsi Önkormányzat
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Igen hűvös éj után borongós nap vár...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Még három hétiig vonatozhatunk éjjel...
- Árokba sodródott egy autó Baranyában,...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...