Elhagyta? Egy pécsi fiatal által létrehozott online csoportban is megtalálhatja

2017. június 28. szerda 16:21

Elhagyta? Egy pécsi fiatal által létrehozott online csoportban is megtalálhatja

Pécsett az önkormányzat Kossuth téri épületében, a talált tárgyak osztályán is le lehet adni az elveszett holmikat, most viszont online is meglelhetik holmijukat az emberek. Egy pécsi fiatal, Kovács Dániel a csoport ötletgazdája, aki minél több  lakoshoz szeretné eljuttatni az oldal hírét.

Dániel elmesélte, hogy éppen bent volt a városban, amikor elvesztette a kulcsát, hazafelé menet pedig eltervezte, hogy létrehoz egy oldalt a Facebookon pécsiek számára, akik elvesztették tárgyaikat, illetve olyan becsületes embereknek, akik megtalálták, s vissza szándékozzák juttatni tulajdonosához a megtalált értéket.

- Egyre többen leszünk. Az elején százan voltunk, de idővel még többen csatlakoztak a csoporthoz. Jelenleg már több mint ezren vagyunk, óránként társulnak az emberek, aminek nagyon örülök - nyilatkozott az úriember.

Sajnos sokan vannak, akik csak úgy elteszik a megtalált értékeket, ami lopásnak számít. Ez a csoport egyfajta ösztönzés is, jó lenne, ha minél többen a becsületes utat választanák.

- Igyekszem minél több helyre eljuttatni az oldal hírét. A pozitív tapasztalatokat is megoszthatják a csoportban az emberek, amikből nincs hiány, és ezeket szívesen olvassa mindenki. Sokan segítettek már egymáson.

Az oldal 2015 októberében alakult, |PÉCS| Elhagytam-Találtam, Elveszett címmel. Pécsett ez az első ilyen csoport, Pesten van még egy hasonló oldal, már rengeteg taggal.

Az alábbi linkre kattintva elérheti az oldat: https://www.facebook.com/groups/826286837490740/?fref=ts

Képünkön: Kovács Dániel, a csoport létrehozója.

 

Pauska Petra - Fotó: Kálmándy Ferenc