Életet menthet az új készülék az egyetemen
2017. április 30. vasárnap 17:56

Hazai és nemzetközi szinten is magas arányban fordul elő a hirtelen szívhalál a lakosság körében. Keringésleállás esetén kiemelt szerep jut az eseményt észlelő személyeknek, akik általában laikusok.
A kialakult oxigénhiányos állapot miatt beavatkozás nélkül öt percen belül visszafordíthatatlanná válik a folyamat, így a szakellátókból álló mentőegység, a szakértelem és korszerű eszközök használata ellenére kevés az esély a sikeres újraélesztésre.
Fontos szerepe van a félautomata defibrillátornak (AED), mely bizonyos esetekben képes megszüntetni a háttérben álló kóros ritmuszavart. Az AED készülékek főként forgalmasabb helyszíneken érhetőek el (pl. sportpálya, bevásárlóközpont, vasútállomás, stb), a könnyű alkalmazhatóság miatt pedig laikusok is bátran használhatják.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar az erre a célra elkülönített kari forrásból, a társadalmi felelősségvállalás jegyében hat darab új félautomata defibrillátort vásárolt ebben a tanévben. Az eszközöket a kar pécsi, kaposvári, szombathelyi és zalaegerszegi képzési központjában helyezik el.
Az intézményben az eszközök átadása mellett a kar Sürgősségi Ellátási és Egészségpedagógiai Intézetének kollégái és mentőtiszt hallgatói közreműködésével a kar valamennyi dolgozója képzésen is részt vesz. Ennek során nemcsak a defibrillátor helyes használatáról szerezhetnek elméleti és gyakorlati ismereteket a résztvevők, hanem az alapszintű felnőtt újraélesztés (BLS) lépéseit is elsajátíthatják. Utóbbi azért fontos, mert a félautomata defibrillátorok használatára újraélesztés közben kerül sor, így indokolt a két témakört együtt oktatni.
A kezdeményezés fő célja, hogy az átadott eszközöket az egyes épületekben dolgozó kollégák megismerhessék, használatukat gyakorolhassák. Így egy lehetségesen bekövetkező esetben nem csak az lesz elmondható, hogy volt a helyszínen defibrillátor, hanem olyan személy is jelen volt, aki ezt használni tudta.
Az AED készülék átadásának időpontja: május 2. (kedd), 10.30
Helyszín: PTE ETK Porta (Pécs, Vörösmarty u. 4.)
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felföldi László mutat szentmisét...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Komoly havazás várható Pécsett...
- Gyász: elhunyt Szentpáli Bence, pécsi...
- Elegük van a félelemből: felvonulást...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...