EKF: Mészáros teázni hívta az önkénteseket
2008. április 26. szombat 10:23
Többek között szó volt arról, hogy a turisták száma fokozatosan nőni fog, ami azt jelenti, hogy már most stratégiát kell kidolgozni a hulladék eltakarításra, a szálláshelyek biztosítására, akár a környező települések bevonásával, a falusi turizmus kiaknázásával.
Vannak olyan sarkallatos kérdések, amelyekre már ma figyelni kell, úgy, mint a megfelelő számú parkoló megépítése vagy a nyilvános illemhelyek kialakítása.
Az érdeklődő közönség kérdésként fogalmazta meg a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program történetének dokumentálását, melyre reagálva Mészáros András elmondta, hogy természetesen folyamatosan rögzítik, archiválják az eseményeket.
Megnyugtatta a hallgatóságot, hogy a régészeti feltárások nem késleltetik a beruházásokat, a megvalósíthatóság és szabályszerű ütemezés fontos szempont, éppen ezért a „Nagy Kiállítótér" más helyszínen, a Zsolnay Kulturális Negyedben épül meg.
A jelenlévők félelmüknek adtak hangot újabb „expokkal" kapcsolatban, Mészáros András hangsúlyozta, hogy fontos a pontos előkészítés az európai uniós szabályozás miatt.
Ebből adódik, hogy az előkészítési fázis jóval hosszabb, mint maga a kivitelezés.
Az önkéntesek az optimista, pozitív kommunikációban látják a siker egyik zálogát, Mészáros András eredménykommunikációként titulálta a jelenséget.
Természetesen konkrét feladatok, gyakorlati kérdések is felszínre kerültek a közeljövővel kapcsolatban. Májusban 56 önkéntes végzi a rábízott munkát a majálison, vagy egyéb támogatott programokon. A kaposvári IV. Gyermek és Ifjúsági Színházi Biennálén például koreai nyelvből kell fordítani, amit akár EKF önkéntes is végezhet, de idegenvezetőként lesz szükség önkéntesekre a Debreceni Pedagógiai Főiskola hallgatóinak pécsi szakmai kirándulásán, illetve a Zsolnay tervpályázat eredményhirdetésén is kapnak feladatot.
Széles a kínálat, az EKF önkéntesei pedig lelkesek ezt állapították meg a beszélgetésben részt vevők.
A tegnapi program során jelentős felajánlást kapott az EKF program: a Kerek Világ Alapítvány segítséget kíván adni a fogyatékos és mozgássérült embertársaink szervezett pécsi látogatásaikor, ezt Kővári János, az alapítvány vezetője is megerősítette.
Az EKF menedzsment már korábban felvette a kapcsolatot érintett szervezetekkel, a közterek és parkok akadálymentesítése miatt, és ez a fontos felajánlás egy újabb lehetőség az együttműködésre.
Kiadó: Pécs2010 Menedzsment Központ, Sajtóiroda
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötő Veronika lett idén Év rendőre...
- Egyre súlyosabb az aszály, továbbra...
- Nem engedélyezik a Budapesti...
- Több baranyai busz menetrendje is...
- Kiterjesztik a Véda kamerarendszert a...
- Közeleg a Sétatér Fesztivál -...
- Gyalogos zarándoklat indul pénteken...
- Horvát búcsút tartottak Máriagyűdön...
- Idén is lesznek magyar rendőrök az...
- Jön a majd' egyhónapos vágányzár a...