EKF: mégsem jut az "egyebekre"?
2008. szeptember 01. hétfő 21:09

Ezt a plusz forrást, és a segítségével tervezett fejlesztéseket még márciusban határozta meg a közgyűlés a szűk városvezetés döntése nyomán (Lásd kapcsolódó írásunkat, jobbra). Az öt és félmilliárd forintos keretösszeg úgy keletkezett, hogy a Nagy Kiállítóteret gyakorlatilag kivették a programból, a hangversenyterem méretét pedig csökkentették, de a pályázati elképzelések és a megvalósíthatósági tanulmányokban szereplő költségbecslések között is voltak eltérések.
Mi marad ebből?
Időközben elindult két kulcsprojekt - a tudásközpont és a hangversenyterem - tervezési szakasza. Így kiderült: előbbire két-, utóbbira félmilliárd forinttal többet kell fordítani, mint ahogy azt számolták. Mindezek tudatában valószínűsíthető: a tizenegy milliárd forintra belőtt Zsolnay-negyed sem hozható ki a valóságban ennyiből, mint ahogy a köztérfejlesztéseknél is érheti meglepetés a városvezetést.
A tervekből, meglehet, jelentősen vissza kell venni, ha a többi kulcsprojekt is eljut a támogatási szerződések megkötésének stádiumába. Prioritás ugyanakkor nincs a "tartaléberuházások" között - csak annyi biztos: a keleti városrészrehabilitáció (Lásd kapcsolódó írásunkat) terén eltökélt a városvezetés. A vesztesek között lehetnek a török emlékek, a középkori egyetem, vagy a Harmadik Színház és a szabadtéri színpad.
Szász Andrea, az EKF-központ kommunikációs igazgatója szerint a keretösszeget pontosan csak jövő tavasszal lehet meghatározni - az öt- és félmilliárd egy előzetes becslésen alapszik.
A városvezetés ugyanakkor abban is bízik, hogy a közbeszerzéseken minden bizonnyal erős verseny alakul ki a kivitelezők között, s akár a tervezők által kiszámolt költségeknél olcsóbban is meg lehet valósítani a beruházásokat.
Erre mindenesetre nem lehet mérget venni.
Mint ismert, az építőanyagárak folyamatos és drasztikus emelkedését jósolják a gazdasági szakemberek, s - a feketemunka visszaszorítására tett kormányzati kísérletek miatt - a szektorban a bérköltségek is jelentősen emelkednek.
Könnyen lehet tehát, hogy a maradványkeret maradékát tudják majd csak felosztani.
Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Magyarország örömmel biztosít...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...