EKF: Ikonkiállítás nyílik a Cella Septichorában
2010. január 16. szombat 08:52
A tárlat Pécs soknemzetiségű volta előtt tiszteleg, és bizonyítja, hogy a kis létszámú bolgár közösség is megmutathatja értékeit az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt keretében. A pécsi bolgár kisebbség az EKF-keretből nyert pályázati pénzt önerővel egészítette ki, hogy létrejöhessen a mostani program.
A szliveni galéria Keresztény művészet című ikongyűjteménye az elmúlt 40 év alatt a szliveni püspökség együttműködésével jött létre, a folyamat a környékbeli templomok kultuszikonjainak cseréjével egy időben történt. A gyűjtemény viszonylag nagy időszakot átfogó alkotások egyedi darabjait mutatja be, egyúttal lehetőséget biztosít az elmúlt néhány évszázad művészeti folyamatainak tanulmányozására is.
A páratlan kollekcióban a szent helyszínekről a zarándokok által hazahozott egyedi művészeti tárgyak is láthatók. Pécsett eddig soha nem láthatott a közönség hasonló tárlatot ilyen környezetben. Cserébe a baranyai megyeszékhelyről egy komoly Vasarely-tárlat költözik a bolgár városba, a művész valamennyi korszakából merítve.
A szliveni Dimitar Dobrovich Galériában január 29-től március elejéig látható Vasarely-gyűjteményben szőnyegek, festmények, grafikák és szitanyomatok is helyet kaptak. A pécsi Vasarely-kiállítás jelenleg éppen a tárlatnak helyet adó épület rekonstrukciója miatt zárva tart, de a várakozások szerint március első felében újra kinyitja kapuit, és méltó körülmények között ad helyet a Pécs kulturális életében jelentős anyagnak. Addig is külföldi kiállításokon érhetők tetten Victor Vasarely munkái: Rijekában például a napokban zárta be kapuit egy vándortárlat.
Szliven 1968-tól 1990-ig már testvérvárosa volt Pécsnek, ezt követően több mint tíz éves hallgatás után 2001-ben újította meg a kapcsolatot a két település vezetése. A vasfüggöny leomlása után a "munkaszervezési technológiák cseréje", borgazdasági és húsipari bemutatók helyett a kulturális kapcsolat irányába mozdultak el a városok.
A tárlat, amely Pécs Bolgár Kisebbségi Önkormányzata, a szliveni Képzőművészeti Galéria, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága, valamint a Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit kft. együttműködésével jött létre, február 28-ig látható a Cella Septichorában.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Ismét látogatható a népszerű mecseki...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- A királyválasztás elérése volt egy...