Drogot árult egy pécsi férfi, lecsukatta a bíróság
2019. március 26. kedd 10:59

A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított gépkocsijának és lakásának átvizsgálását követően a nyomozó hatóság több mint 100 g zöld növényi eredetű, kábítószergyanús anyagmaradványt, egy őrlőt, simítózáras tasakokat, digitális mérleget és készpénzt foglalt le.
A gyanúsított több alkalommal adott el marihuánát egy férfinek, legutóbb 2019. március 21-én egy pécsi kereskedőház parkolójában, ahonnan a kórház ambulanciájára állították elő, ahol megvizsgálták és a gyorsteszt eredménye pozitív lett.
Alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított, szabadlábon hagyása esetén a még le nem foglalt tárgyi bizonyítási eszközt, elektronikus adatot megsemmisítene, meghamisítana vagy elrejtene, a még ki nem hallgatott más személyeket megfélemlítené, befolyásolná, illetve újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.
Az ügyész a bíróság határozatát tudomásul vette, a gyanúsított és védője enyhébb kényszerintézkedés - bűnügyi őrizet - elrendelése érdekében fellebbezést jelentett be, ezért a végzés még nem végleges, másodfokon a Pécsi Törvényszék határoz majd az ügyben.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Pécsi kórházban látták utoljára a...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Pécsi és mohácsi vállalkozások...
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...