Decemberben tárgyalnak a németekkel a leendő aquaparkról
2011. november 06. vasárnap 09:33

Ugyan korábban úgy tervezték, hogy októberben egy asztalhoz ül Barna Béla (képünkön), a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója, valamint a városunkba aquaparkot álmodó német SAB AG képviselője, a találkozót decemberre halasztották. A vagyonkezelő cég vezetője szerint a befektetők továbbra sem tettek le elképzeléseikről a leendő fürdőkomplexummal kapcsolatban. Nyolcvan munkahely és többmilliárdos beruházás a tét, de a város nem akar még egy Expo Centert a nyakába.
Még tavaly áprilisban írt alá szándéknyilatkozatot dr. Páva Zsolt polgármester, valamint Wolfram Wascher, a német székhelyű SAB AG vállalat igazgatótanácsának elnöke. A dokumentumban rögzítették, hogy a város segíti a vállalkozást abban, hogy aquaparkot építsen Pécsett. Az ügy nyolc hónap elteltével léphet előrébb, rövidesen ugyanis egy asztalhoz ülnek a felek.
- A német vállalat jelenleg egy hazájában futó projekten dolgozik, de decemberben tárgyalni tudunk velük - mondta el érdeklődésünkre Barna Béla, a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója, aki hozzátette: konkrétumokat még nem vár a megbeszéléstől.
A projekt megvalósulásáért felelős vagyongazdálkodási cég első embere (ha már aquaparkról van szó) stílusosan úgy fogalmazott, nem akar „fejest ugrani" egy olyan projektbe, melynek részleteit nem vizsgálták meg alaposan.
- Nem szeretném, hogy egy második Expo Centere legyen a városnak - húzta alá.
Korábban arról szóltak a hírek, hogy a SAB AG nagyjából hatmilliárd forintból építené fel az élményfürdőt. Hogy továbbra is ennyi pénzt szándékoznak-e költeni a komplexumra, Barna Béla nem tudta megmondani.
- Azt, hogy pontosan mennyi pénzből épül majd az aquapark csak akkor tudjuk majd meg, ha eldől, milyen funkciókat telepítenek a fürdőbe és milyen konstrukcióban végzik el a beruházást, azaz milyen partnereket találnak a projekthez.
Mindenesetre a városnak továbbra is célja, hogy a SAB AG belefogjon az építkezésbe. Hogy erre ösztönözzék őket, az önkormányzat terület és pályázati források megszerzésében tudja segíteni a németeket.
Palotás P. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Hamarosan elkezdődik a csillagászati...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Durván emelkednek a nem védett áras...
- Lesz végre wifi a pécsi IC-n, de...
- Vasúti nagykörút: Hargitai János...

