Csúcsperek hete következik a pécsi bíróságon
2013. február 13. szerda 12:03
Bándy Kata gyilkosának, az egyházmegye volt vagyonkezelőjének és a Mohácson gyilkoló német állapolgároknak is a bíróság elé kell állniuk jövő héten Pécsett.
Az első per első tárgyalására 18-19-20-án kerül sor. A vádirat szerint P.L. 2012. július 8-án hajnali 02.00 órakor Pécsett, a Dugonics utcai lakása előtt megszólította B.K. sértettet és közeledni próbált felé. A sértett visszautasította a vádlott szexuális indíttatású közeledését, aki elhatározta, hogy mindenképpen közösülni fog a sértettel. Ezt követően a vádlott a sértettet egy közvilágítás nélküli játszótérre kényszerítette, majd vele erőszakoskodni kezdett, a sértett védekezett, ezért az ellenállás megtörése céljából fojtogatni kezdte. A sértett az elszenvedett bántalmazások következtében elhunyt. A három tárgyalási napra a bíróság 53 főt idézett, tanúkat, szakértőket fog kihallgatni. Előre láthatóan ítélethirdetés nem várható.
22-én folytatódik W. Gyula pere. A vádlott a vádirat szerint cselekményét "az egyik magyarországi Egyházmegye" vagyonkezelői és gazdasági vezetőjeként követte el. Ezzel 2005 év és 2010 év közötti időszakban több százmillió forint vagyoni hátrányt okozva. A bíróság a tárgyalásra 15 főt idézett, tanúkat és szakértőket fog kihallgatni. A tárgyaláson előre láthatóan ítélethirdetés nem várható.
A mohácsi gyilkosság következő tárgyalását ugyancsak 22-én rendezik meg. K.M.W. és két társa 2009. augusztus 30-án délután Monyoródon együtt ebédeltek a két, szintén német állampolgár áldozattal, ahol nyugtatószert juttattak a szervezetükbe és egy mohácsi építkezésre szállították, majd megölték őket és egy korábban kiásott munkagödörbe dobták be az áldozatok testét, majd munkagéppel betemették őket. A bíróság a tárgyalásra 7 főt idézett. Ítélethirdetés esetlegesen várható.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akik várták a nyárias meleget, azok...
- Kisboltok zárhatnak be Baranyában -...
- Baranyába is kerül egy új, magasból...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Hányás- és húgyfoltok, ürülék,...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Beszámolt a rendőr-főkapitány Baranya...
- Papok szüleit látta vendégül Felföldi...
- Árokba hajtott egy teherautó...
- Minden buszra és vonatra vonatkozik a...