Civilek tisztították meg az egykori cigánytelepen elhelyezett emlékkő szeméttel teli környékét
2020. július 20. hétfő 11:09

Szomorú látvány fogadta nemrég Gyarmatiné Rédei Annát, amikor a Hősök tere melletti, mostanra lényegében elfelejtett Zsigmond-telepen felállított emlékkőnél járt, a területet ugyanis ellepte az illegálisan elhelyezett szemét. A pécsi hölgy szívén viseli az egykori telep sorsát, hiszen egykor ő maga is itt élt családjával, ezért a napokban néhány társával együtt elszállították a hulladékot.
Évtizedeken keresztül cigány családok lakták a Hősök tere közelében lévő, a benzinkút mellett elterülő, mostanra gazzal benőtt meddőhányót. A Zsigmond-telepen több száz beás ember élt az 1960-as évektől, ám az ilyen kolóniákat a korabeli városvezetés egyre kevésbé nézte jó szemmel. Az elköltöztetésükről egy 1984-es tanácsi határozat döntött, az indokok között főként közegészségügyi okok hangoztak el.
A civileknek köszönhetően 2017 óta egy kő emlékeztet a terület múltjára. Az alkotáshoz gyakran kijár Gyarmatiné Rédei Anna, aki nemrég szomorúan tapasztalta, hogy illegálisan lerakott hulladék csúfítja a környéket. Néhány ott talált régi fénykép és irat alapján igyekezett kideríteni, hogy ki hordhatta oda a szemetet, ám mivel nem járt sikerrel, társaival közösen végül maguk tettek rendet.
- Fontos számomra ez az elfeledett cigánytelep. Egykor én is itt éltem a családommal, a hetvenes évek közepén költöztettek minket Meszesre - idézte fel Gyarmatiné Rédei Anna. - Ugyan nehéz körülmények között éltünk, azonban összességében szép emlékeim vannak az itt töltött gyerekkoromról. A telepre rendszeresen járt ki védőnő és tanító is, figyeltek tehát az ott élőkre - tette hozzá.
Ezen a helyen 2017 óta egy emlékkő áll, a civilek így fejezik ki tiszteletüket az őseik iránt. A területet rendszeresen gondozzák, éppen ezért esett rendkívül rosszul számukra, hogy nemrég egy ismeretlen több zsáknyi szemetet tett le.
- Feladatomnak érzem, hogy ápoljam az emlékeket, azokét a beás emberekét, akik évtizedeken keresztül innen jártak dolgozni a bányákba, amíg egyáltalán volt hova. A jövőben is tenni fogok ennek érdekében - szögezte le.
Palotás Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az ország egyes részein havazás...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- A legendás tréner, Bán László több...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Hiába a 40-es tábla, sokan eszetlenül...
- A mentőben segítették világra egy...
- A karácsonyvárás jegyében találkoztak...
- Jövőre megduplázódik a családi...

