Brutális hőséggel indul az augusztus, Pécsett majd' negyven fok is lehet jövő héten
2017. július 28. péntek 15:04

Szikrázó napsütés, rekkenő hőség, hamisítatlan strandidő: ez vár ránk a jövő héten. Brutális hőség várható a jövő héten, Pécsett 36-37 fok lesz, s éjszaka sem esik húsz fok alá a hőmérséklet.
Aki teheti, most vegye ki a szabadságát. A nyárból hátralévő egy hónapból ugyanis közel sem biztos, hogy lesz még egy olyan hét, mint az első augusztusi.
Az előrejelzés szerint más most hétvégétől tombol majd a nyár, napról napra egyre melegebb lesz.
Pécsett már szombaton is harminc fok lesz, vasárnap pedig a legmelegebb órákban 34. A hétvégén ugyan némi csapadékra halvány esély mutatkozik, ám ha esik is, jelentős mennyiségre nem kell számítanunk.
Aztán a jövő héten már felhők sem zavarják a napsütést. Hétfőn és kedden harmincöt fok várható, szerdán, és csütörtökön már 37.
Éjszaka sem frissül majd fel igazán a levegő, olyannyira nem, hogy csütörtökön éjszaka sem lesz hűvösebb 24 foknál.
Az ennél hosszabb időszakra szóló előrejelzések szerint a kánikula még a jövő hétvégéig is kitart, de erre azért ne vegyünk mérget, hiszen a szakemberek mindig hozzáteszik, viszonylag pontos előrejelzést legfeljebb néhány napos időtávot átfogva lehet készíteni.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A püspöki palota, a kincstár is...
- A rendszeres HIV-szűrés életeket...
- A hó végéig jelezhetik igényeiket az...
- Kissé enyhül a forróság vasárnap,...
- Szó bennszakad, hang fennakad:...
- A helyzet fokozódik: narancs...
- Lerobbant mozdony miatt késnek a...
- Ritka madár is gyűrűt kapott a...
- Egységes járóbeteg-irányítási...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...