Bosszú: Tóth Bertalanék fegyelmije
2008. szeptember 05. péntek 13:42

Az MSZP helyi elnöksége szerdán tartott rendkívüli ülésén döntött az eljárás megindításáról, miután elemezte Komáromi Istvánnak az elmúlt időszakban tett sajtónyilatkozatait, s úgy ítélte meg, hogy azok tartalma sérti a párt alapszabályát - mondta el Tóth Bertalan.
Mi a bajuk Tóth Bertalanéknak?
Komáromi nem titkolta, helyi szinten is teljes tisztújítást szorgalmaz, ez pedig érinthette volna mind dr. Tóth Bertalan városi, mind Tasnádi Péter megyei elnöki pozícióját.
Az MSZP jelenlegi vezetői tehát nem véletlenül tettek meg mindent Komáromi lejáratása érdekében: a bőrükről volt szó. (És egyesek szerint ez csak jelenleg írható múlt időben.)
Arról, hogy a grémium pontosan mit talált az alapszabályba ütközőnek, a városi elnök nem kívánt nyilatkozni, mindössze annyit közölt, hogy az eljárást az etikai bizottság folytatja le, és ennek eredményétől függően a legsúlyosabb esetben Komáromit akár ki is zárhatják az MSZP-ből.
Komáromi István még májusban kezdeményezett aláírásgyűjtést a párt tagságának körében, hogy elérje egy soron kívüli tisztújító kongresszus összehívását, s azon a pártelnöki és a miniszterelnöki poszt szétválasztását. Lépését korábban a szocialista párt népszerűtlenségével, alacsony társadalmi támogatottságával indokolta. Véleménye szerint a változtatással ugyanakkor az MSZP hitelesebbé válhat az emberek szemében.
A politikus azt mondta: Gyurcsány Ferenc kiválóan alkalmas pártelnöknek, és "békeidőben" miniszterelnöknek is, de a jelenlegi politikai viszonyok között olyan kormányfő kell, akivel az "ellenzék szóba áll". Ilyen személynek tartja Gráf József agrárminisztert, ezért őt javasolná Gyurcsány Ferenc helyére - jelezte.
Az MSZP helyi szervezete Komáromi István kezdeményezésétől és nyilatkozataitól is elhatárolódott.
Tóth Bertalan bejelentését követően megpróbáltuk utolérni a fegyelmi alá vont politikust is, ő azonban jelenleg Szerbiában tartózkodik, s telefonját is kikapcsolva tartja.
MTI - EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Tégla a Csillagban, besúgó a...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...