Benyújtották az ÖPE helyi népszavazási kezdeményezését
2019. március 25. hétfő 17:39

Az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) vezetője, Kővári János (képünkön) hétfőn átadta az egyesület helyi népszavazási kezdeményezését Lovász István, Pécs jegyzőjének.
Az ÖPE azt kérdezné a pécsi választópolgároktól, "Egyetért-e Ön azzal, hogy Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pécs Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatát és Szabályozási tervét úgy módosítsa, hogy a város közigazgatási területén belül uránbányászathoz és uránérc kitermeléséhez kapcsolódó építmények és műtárgyak létesítését megtiltsa?"
A jegyzőnek ezt követően össze kell hívnia a Helyi Választási Bizottság, a testület üt napon belül dönt arról, hogy formailag megfelelő-e a kezdeményezés, 30 napon belül pedig a kérdés megvizsgálására.
Ahhoz, hogy ezt követően kiírják a helyi népszavazást, a választásra jogosultak tíz százalékának aláírására van szükség, ami mintegy 12 ezer embert jelent.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem félezren dolgozhatnak majd a...
- Várja új hallgatóit a Pécsi Püspöki...
- Mohácsi, majd pécsi...
- 180 milliót csalt ke egy pécsi nő...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Hónapok óta nyoma veszett egy 44 éves...
- Péntekig lehet nevezni a Virágos...
- Amikor még a pécsi belvárosban is...
- A hűvös május miatt elhúzódik az idei...
- Három kígyó is elpusztult a Véménden...