Belvárosiak vs. Örökségvédelmi Hivatal és Weiler

2007. december 30. vasárnap 23:00

Belvárosiak vs. Örökségvédelmi Hivatal és Weiler
Áll a bál egy belvárosi építkezés körül. A lakók hiába fordultak a - szerintük - szabálytalan építkezés leállítása érdekében a helyi kulturális örökségvédelmi hivatalhoz, az épület folyamatosan gyarapodott. Az építtető zsarolásról beszél.

Olvasónk édesanyja négy évvel ezelőtt vásárolt a belvárosi társasházban egy földszinti lakást 19 millió forintért, s el is kezdte csinosítani - de a kezdeti nyugodt időket egy szomszéd telken kezdődött építkezés félbeszakította. Ahol - mint utóbb arra fény derült -, a kiadott engedélytől eltérően építkeztek, az eredeti tervekhez képest ugyanis magasabb lett az épület - így beárnyékolta az egyik földszinti lakást.

A később ügyészség elé is került ügy két éve kezdődött, akkor az építtető száz százalékos beépítettséget kért az eljáró első fokú önkormányzati hatóságtól, ezt azonban már akkor eredményesen megfellebbezték.

A beadvánnyal azonban csak félsikert arattak - ezen a ponton lép be a történetbe a Weiler Árpád vezette, Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) pécsi irodája. 

Olvasónk szerint ezután kezdődött csak a java: tavasszal a KÖH kiadta az építési engedélyt, júliusban azonban kiderült, a mélygarázs aljzata nem olyan mélységű lesz, mint ahogy az a tervekben szerepel.

Weiler visszavonta nyilatkozatát

Weiler Árpád - megkeresésünkkor - először nyilatkozott munkatársunknak, ám egy nappal később visszavonta szavait. Mint utóbb elmondta, azért, mert ismeretlen személy által tett panaszokra a hivatal nem tud reflektálni, ám ha az illető felfedné kilétét, azt is meg kell vizsgálniuk, hogy ő egyáltalán ügyfélnek számít-e. Hozzátette, folyamatban lévő ügyben - mindkét fél érdekeire való tekintettel - nem foglalhatnak állást.

„Azonnal bejelentést tettünk a KÖH Pécsi Irodájánál, majd ügyészséghez fordultunk a szerintünk jogsértő építkezés miatt, bár akkor még csak a mélygarázs alapja volt meg, s ma már áll az épület"- panaszolja olvasónk. A felháborodott lakó a hivatal vezetőjét hiába akarta rábírni, hogy haladéktalanul szólítsa fel a céget a szerinte jogsértő munkálatok befejezésére, a leállításról rendelkező KÖH-határozat jelentős késéssel érkezett csak meg a céghez.

Olvasónk mindehhez hozzáfűzi, az egész ügy pikantériája, hogy Weiler ugyanezen vállalkozás megbízásából egy másik építkezési terv dokumentációjának készítője is egyben.

Az elkeseredett asszony azt mondja, időközben ellentámadásba lendült a másik fél: a beruházó egy levélben több tízmilliós kártérítési pert helyezett kilátásba az elmaradt haszon és a „joggal történő visszaélés" miatt - a hivatalvezető pedig felszólította a társasház lakóit, szereljék le "városképet rontó" redőnyeiket.

„A ház persze tovább épült. Újabb kör az ügyészségnél, végül újabb kiadott határozat, amelyben a hivatalvezető már fennmaradási és továbbépítési engedély iránti kérelem beadására szólítja fel az építtetőt - most itt tartunk".

Mint megtudtuk, az ügy kapcsán időközben összeférhetetlenség miatt feljelentést tettek a vezető ellen. 

Szerettük volna megszólaltatni az érintett vállalkozás ügyvezetőjét, Abrisin Milant is, ő azonban azt mondta, bár szívesen nyilatkozik, de elfoglaltságai miatt erre csak később kerülhet sor. Annyit azért megosztott velünk, hogy szerinte klasszikus zsarolási ügyről van szó, de a részletekbe nem kívánta beavatni a Pécsi Újság.hu olvasóit...

B. M. - Fotó: Dittrich Éva