Az ügyeleti rendszerrel ismerkedtek horvát tűzoltók
2015. november 08. vasárnap 14:43
A baranyai, a somogyi és a Zala megyei igazgatóságon, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon tett látogatást az a négy horvát katasztrófavédelmi, tűzoltósági szakember, akik az Európai Bizottság szakértőcsere-programjának támogatásával ismerkedtek a magyar ügyeleti rendszerrel.
A hetet az Eszék-Baranya megyéből, közelebbről a negyedik legnagyobb horvát városból, Eszékről érkezett vendégek a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon kezdték, ahol megtekintették az igazgatóság műveletirányító ügyeletét, tájékozódtak a tűzoltóságok riasztási metodikájáról, a jelentések rendszeréről, illetve megismerkedtek a pécsi tűzoltósággal.
A jelenlegi nem az első szakértőcsere Horvátország és Magyarország között. Két évvel ezelőtt nyáron katasztrófavédelmi szakemberek teljesítettek szolgálatot a partner országában, az ott nyaraló magyar, illetve az itt időző horvát turisták tájékoztatásának megkönnyítése céljából. A mostani csere keretében Budapest összesen három-három alkalommal fogad, illetve küld szakembereket, a magyar kollégák először jövőre utaznak Horvátországba.
Forrás: Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

