Az ország minden megyéje részesült a Magyarok Kenyeréhez gyűjtött lisztből
2015. november 19. csütörtök 16:43

A Magyarok Kenyere programban készült liszt szétosztására hagyományteremtő szándékkal adományozási napot rendeztek csütörtökön a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezetei országszerte.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Túrkevén rendezett Jász-Nagykun-Szolnok megyei adományozáson elmondta: idén a tavalyi kétszerese, 440 tonna búza gyűlt össze a program keretében, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) gyűjtötte az összes búza 80 százalékát. A legtöbb, 867 mázsa búzát Jász-Nagykun-Szolnok megyében ajánlották fel - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a program a magyarság összetartását fejezi ki.
Kitért arra, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet példája máig hat: kenyeret adott a koldusoknak, ezért november 19-én, Erzsébet napján osztják szét a rászorulóknak az összegyűjtött gabonából őrölt lisztet.
A megyei adományozási napokat azért rendezték meg, mert idén már nemcsak a program elsődleges kedvezményezettjei, hanem a megyék és karitatív szervezetek is részesülhetnek a lisztből.
Korinek László jogászprofesszor, a Magyarok kenyere program ötletgazdája az ünnepségen elmondta: a 440 tonna búzából mintegy 350 tonna liszt lett, amelyből mindegy magyarországi megyében osztanak a rászorulóknak. A búzából 60 tonnát adományoznak a Dévai Szent Ferenc Alapítványon keresztül mintegy 2300 gyermeknek, amelynek egy részét liszt és száraztészta formájában már meg is kapták. Kétszáz mázsa búzát a kárpátaljai nagydobronyi Református Irgalmas Szamaritánus Gyermekotthonba szállítanak.
Túrkevén összesen 44 tonna lisztet osztottak szét: három-három tonna lisztet adtak át a tiszaburai önkormányzat és a Tiszabőért Közalapítvány részére, a Magyar Vöröskereszt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete 15 tonna, a Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató központ 2 tonna, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 21 tonna lisztet kapott.
A Magyarok kenyere program 2011-ben indult pécsi civil kezdeményezés, amely az évek során a nemzeti összetartozást és szolidaritást jelképező eseménysorozattá vált. A kezdeményezés keretében az ország minden megyéjéből és a külhoni területekről összegyűjtött búzát ünnepélyesen összeöntik és lisztet készítenek belőle, amelyet a rászorulóknak juttatnak el. Évek óta ebből a lisztből sütik az állami ünnepre szánt, a Szent Jobb-körmeneten megáldott kenyeret.
Az első évben a Pécsen elindított jótékonysági akció keretében 10 tonna búza gyűlt össze, egy évvel később 25 tonna, a harmadik évben már 100, tavaly 220, idén pedig 440 tonna. A 2013-as, 2014-es és az idei évi jelentős mennyiség annak köszönhető, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 77, egy esztendővel később 120 tonna, idén pedig mintegy 352 tonna búza összegyűjtésével járult hozzá a kezdeményezés sikeréhez. Idén a kamara stratégiai partnere lett a kezdeményezésnek.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

