Az állatok eledelére még van pénz, de a bérekkel már csúsznak Szatyor Miklósék
2012. március 07. szerda 18:08

Nincs irigylésre méltó helyzetben a Pécsi Állatkert, hiszen mindennapos anyagi gondok nehezítik életét. Információink szerint a dolgozók az utóbbi időben rendszeresen késve kapják meg fizetésüket és az állatok etetése is nehézséget okoz. Szatyor Miklós, a zoo vezetője szerint az idei évben csúcsosodott ki a téli időszakra jellemző pénztelenség. A létesítmény sorsának jobbra fordulását talán a Tüskésréti útra való költözés megoldhatná.
Hosszú ideje bizonytalan a pécsi állatkert helyzete, évek óta húzódik költöztetése. (Mint ismert, a vonatkozó jogszabályok nem engedik egy védett ivóvízbázis védőzónájában az intenzív állattartást.) A jelenleg valamivel több mint három hektáron elterülő állatkert Tüskésrétre költözésével a probléma megoldódhatna, ráadásul rentábilisabbá válhat a működtetés, amely által elkerülhető lenne az utóbbi években megszokott gazdasági bizonytalanság.
Szatyor Miklós, a Pécsi Zoo igazgatója amondó, hogy az elmúlt évekhez képest az idén csúcsosodtak ki a pénzügyi nehézségek, amit az is bizonyít, hogy rendszeres csúszás tapasztalható a bérek kifizetésénél.
- Sajnos minden télen problémák vannak, a mostani azonban minden eddiginél súlyosabb - mondta az igazgató. - Az állatok etetésével egyelőre nincs gond, de fizetést pillanatnyilag nem tudunk adni a munkatársaknak.
A pénzhiány oka, hogy a téli időszakban az állatkert látogatottsága minimális, ezért gyakorlatilag nincs bevétele. Az önkormányzati támogatás is akadozva érkezik (a februári pénzt még nem kapták meg), pedig télen gyakorlatilag csak abból biztosítható a működtetés.
- Egyébként sem elég az önkormányzati támogatás a megélhetésre - tavaly 55 millió forintot kaptunk -, ezért lenne szükség a saját bevételre. Ám mivel az nincs, a téli időszakban gyakran előfordul, hogy komoly csúszásba kerülünk a beszállítók kifizetésével is - tette hozzá az igazgató.
Az igazgató szerint csak egy új állatkert létrehozása lehet a megoldás - új állatfajok bemutatásával, hiszen a látogatólétszámot növelni a mostani körülmények között nem tudják.
- Ehhez mindenképpen új látványosságok kellenek; most egy ötvenéves, erősen lepusztult infrastruktúrával dolgozunk. A terrárium is 25 éves, az sem mai gyerek. Fejlesztési lehetőségeink a nullával egyenlőek, évek óta nem tudtunk új látványosságot felmutatni, így pedig nagyon nehéz versenyezni bármilyen más attrakcióval - s nemcsak állatkertekről beszélek.
Ahhoz, hogy támogatás nélkül tudjanak működni, s teljesen a saját lábukra álljanak, a tavalyi 95 ezres látógatószám megduplázására lenne szükség.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fotóival keres szerelmet Kustánczi Lia
- Használt ruhákból készít menő...
- Elhunyt Szebeni János, rádiós,...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Puch Lászlót választották újabb 2...
- A tilalom ellenére rakott tüzet egy...
- Puskával sebesítettek meg egy...