Árki ígéri, nem lesz a Tükénél több járatkimaradás, közben Hofekkert kitiltották a szolgálati helyekről

2012. december 27. csütörtök 17:38

Árki ígéri, nem lesz a Tükénél több járatkimaradás, közben Hofekkert kitiltották a szolgálati helyekről

Olvasóink jelzése szerint csütörtök reggel is maradtak ki helyi járatú buszok Pécsett. Megkeresésünkre Árki Sándor, a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója úgy nyilatkozott, csütörtökön délután egy óráig „a járatoknak mindössze a 3,5 százalékát nem tudtuk pontosan indítani, elsősorban Kertvárosban és Uránvárosban, de a menetrendben nem volt komolyabb fennakadás".


- Bár az autóbuszok szervizelése folyamatosan zajlik a két ünnep között, a legfontosabb cél, hogy biztosítani tudjuk az ünnepi menetrendben meghirdetett járatokat - fűzte hozzá a vezérigazgató. - A december 21-én reggelre kialakult magas javítószámot fokozatosan tudjuk csak csökkenteni, hiszen a karácsonyi ünnepnapok alatt a szakszervizek is korlátozott kapacitással dolgoztak - összegzett a Tüke Busz vezetője.

Zárlat okozott busztüzet hétfőn

A hétfőn történt busztűzzel kapcsolatban a Tüke Busz vezérigazgatója a következő tájékoztatást adta:
- December 24-én reggel egy Ikarus csuklós autóbusz műszerfalának bal oldalán keletkezett tűz, feltehetően elektromos zárlat következtében, melyet az autóbusz vezetője poroltóval oltott el. Az autóbuszt áramtalanították és ezt követően a tárolótérre szállították. Szakértői vizsgálat keretében keresik a tűz keletkezésének körülményeit. A járműben keletkezett kár nagysága nem jelentős - fogalmazott Árki Sándor. Arra a kérdésünkre azonban, hogy ez pontosan melyik járatot érintette, nem kaptunk választ.

Kérdésünkre, miszerint a következő napokban várhatóak-e további járatkimaradások, Árki Sándor nemmel válaszolt.

A járatkimaradásokról szóló információkkal kapcsolatban munkatársunk szerette volna megkérdezni Hofekker Ferencet, a Tüke Busznál működő Független Demokratikus Szakszervezet elnökét is. Tőle viszont csak annyit tudtunk meg, december 21-e óta nincs rálátása napi működésre, mivel - mint fogalmazott - ekkortól a cég „minden szolgálati helyéről kitiltották".

Hofekker elmondta, a cégvezetés lépéséről hivatalos értesítést nem kapott, ellenben a vezérigazgató arra kérte, hogy adja le belépőkártyáját. Kollégáitól - tette hozzá - azonban megtudta, hogy a vállalat dolgozóit levélben értesítették arról, hogy nem léphet be sem az állomásokra, sem a karbantartó egységekbe.

A szakszervezeti vezető a cégvezetés eljárását „egyértelműen törvénytelennek" nevezte. Hofekker azt is hozzáfűzte, a cégekhez hasonlóan az érdekképviseletek is év végén készítik el a következő esztendőre szóló terveiket, így a Tüke Busz lépésével „gyakorlatilag el van lehetetlenítve a szakszervezet működése".

Árki Sándor sajtófelelősén keresztül tudatta kollégánkkal, hogy e kérdésben legkésőbb péntek reggelig nyilatkozik (amint ez megtörténik cikkünket természetesen frissítjük az információval - a szerk.)

Balikó Gergő - Fotó: Dittrich Éva