A Tettye megkezdte a mérőcserék díjának visszatérítését

2013. január 08. kedd 17:15

Közlemény. "Decemberben megkezdődtek a jóváírások, a Tettye Forrásház Zrt. ígérete szerint legkésőbb tavasszal az utolsó érintetthez is eljut az összesen csaknem 40 millió forintnyi különbözet ráeső része.

Pécsett a tavalyi évben több mint 11 ezer háztartás cserélte le - az új szabályozás értelmében 2014 helyett „idő előtt" - a mérőit. Szeptemberben lépett ugyanis életbe az országos jogszabályváltozás, ami az addigi hat helyett nyolc évre tolta ki a mellékvízmérők hitelességi idejét. Annak érdekében, hogy a módosítás minden pécsit előnyösen érintsen, Pécs önkormányzatának kezdeményezésére a Tettye Forrásház Zrt. visszatéríti azoknak a szolgáltatás időarányos díját, akik az év első felében a szolgáltatót megbízva már gondoskodtak a soros mérőcseréről.

A szolgáltató az előkészítést követően decembertől megkezdte a tényleges kompenzálást. Mivel a visszatérítést a korábbi megrendelésekhez igazodva tudják végrehajtani, több mint tízezer számlát és jegyzőkönyvet dolgoztak fel októbertől a Tettye ügyfélszolgálatán, ahol négy munkatárs foglalkozik a visszatérítésekkel. Eddig ezer esetben indították el a kompenzálást.

 

A szolgáltató bízik benne, hogy legkésőbb március végéig az utolsó megrendelő vevőszámláján is megjelenik az összesen 40 millió forintnyi különbözet ráeső része. Annak függvényében, hogy az év melyik időszakában, milyen kedvezményekkel rendelték meg a hitelesítést, mérőnként 1800-2850 forintnyi visszatérítésre számíthatnak a pécsiek, olyan ügyfél is akad, akinek 8000 forintot írtak jóvá vízdíjszámlájában.

Az, hogy ki milyen formában jut hozzá a visszatérített összeghez, függ attól, hogyan rendelte meg korábban a cserét. A Tettye minden esetben tájékoztató levelet mellékel az érintetteknek. Akik egyénileg, azoknak a vízdíjszámlában írják jóvá az időarányos díjat. Vannak olyan esetek, ahol két-három szomszéd rendelte meg együttesen a munkát, itt annak tudják visszautalni készpénzben a díjat, akinek a nevére az eredeti számla készült, s ő gondoskodik a felosztásról.

A társasházak, lakásszövetkezetek általában szintén együttesen rendelték, rendezték a lakók számára a cserét, itt az esetek többségében a társasházak kapják - a ház vízdíjegyenlegébe beszámítva vagy banki utalással - az egyösszegű visszatérítést, amelyet a közös képviselők osztanak tovább a korábbi befizetéseknek megfelelően vagy számolnak el a közös költségben.

A szabályozásváltozás ellenére egyébként az elmúlt hetekben több közös képviselő, társasház rendelte meg a 2012-es mérők cseréjét a Tettye Forrásháztól annak érdekében, hogy egy-egy házon belül mindenkinek egységes hitelesítési idejű mérője legyen. A szolgáltató természetesen ezekben az esetekben elvégzi a munkálatot."