A Mecsekben szombaton este akár havazhat is
2015. november 21. szombat 12:00
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) közlése szerint szombaton "hidegbetörés" várható, ennek nyomán több megyében sok esőre, a magasabban fekvő helyeken, így a Mecsekben is havas esőre, hóra és lehűlésre is számítani kell.
Az OMSZ a honlapján azt írta: az országtól délre kialakult mediterrán ciklon hátoldalán hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe, a hőmérséklet napközben már nem is emelkedik, sőt elsősorban az Alföldön a reggeli értékekhez képest vissza is esik. Ezzel együtt erős csapadékképződésre lehet számítani. A nap második felében a magasabban fekvő helyeken már havas eső, havazás is lehet - írták.
Az MTI-hez szombaton eljuttatott veszélyjelzés szerint a várható jelentős mennyiségű eső miatt kilenc megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna megyében a nap folyamán akár 30 milliméternél is több eső eshet.
Estétől a Bakonyban, a Mecsekben, valamint a Budai-hegyek és az Északi-középhegység magasabb részein havas esőre, hóra vált a gyengülő csapadék. A magasabb régiókban vasárnap reggelig meg is maradhat a hó.
Az előrejelzés szerint a hőmérséklet szombaton kora délután 5-8, késő este 2-6 Celsius-fok között alakul. Vasárnap is lehet még néhol havas eső, de akkor már egyre kevesebb helyen várható csapadék. A minimumok 0 és plusz 5, a nappali maximumok 4-7 fok között alakulnak.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

