A közvélemény 92 százaléka már ismeri Gyurcsány Ferenc plágiumgyanús szakdolgozatügyét
2012. május 15. kedd 08:35
Kedden 13 órakor ismertetik a Pécsi Tudományegyetemen a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökkel kapcsolatos plágiumgyanú miatt indított vizsgálat megállapításait. Mint ismert, Gyurcsány 1984-ben, az akkori pécsi Tanárképző Főiskola technika tanszékén beadott diplomamunkájáról kiderült, hogy nem csak a címe azonos volt sógorának 4 évvel korábban írt szakdolgozatáéval, de a korabeli bírálat szövege arra utal, hogy több helyen azonos is azzal.
A Gyurcsány-féle szakdolgozatbotrányt a Pécsi Újság.hu e témában megjelent publikációi nyomán a Hír TV tényfeltáró riportjai görgették tovább. A PTE április közepén vizsgálóbizottságot állított fel, melynek feladata többek között a volt miniszterelnök körül kialakult plágiumgyanú tisztázása volt. Az egyetem feljelentést tett a történtek tisztázása céljából, de a megyei rendőr-főkapitányság megtagadta a nyomozás elindítását.
Mint hétfőn este nyilvánosságra került, Gyurcsány Ferenc szakdolgozatügyéről, a Nézőpont Intézet május 7.-10. között végzett kutatása szerint, az ország lakosságának 92 százaléka hallott, s kétharmaduk úgy látja, a volt miniszterelnök erkölcsi hibát vétett. A tanárképző főiskolán készült szakdolgozat ügye a kormánypártokkal (74 százalék), a Jobbikkal (75 százalék) és az LMP-vel szimpatizálók (58 százalék) elmarasztaló ítéletét is maga után vonta.
Mint a Magyar Nemzet című fővárosi lap megrendelésére készült közvélemény-kutatás rámutat: ma már a válaszadók 62 százaléka látná jó megoldásnak Gyurcsány Ferenc végleges távozását a magyar közéletből.
A volt miniszterelnök mellett a parlamentbe jutott pártok szavazói közül egyedül a szocialista szimpatizánsok állnak ki (74 százalék szerint nem kell távoznia), a Fidesz (74 százalék), a Jobbik (68 százalék) és az LMP pártolói (54 százalék) szerint Gyurcsánynak nincs többé keresnivalója a politikai életben.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Megérkezett az olimpiai láng Pekingbe
- Bencsik Tamara bepisilt félelmében
- Maradnak a felhők, de picit...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...

