A kosz, a szemét az úr a pécsi buszmegállókban - Reménytelen, mint a szélmalomharc?

A pécsi helyi közösségi közlekedés buszmegállóinak állapota siralmas. Ennek alapvetően két oka létezik. Az egyik az, hogy gyakrabban kellene takarítani. A másik, miszerint ritkábban kellene szemetelni. Tulajdonképpen bármelyik megvalósítható lenne, mégis nagyon nehéz elképzelni a gyors változást. Mert, még ami egy fillérbe sem kerülne, azt is nehéz keresztülvinni. 

Uránvárosban, az egyik ilyen nagy végállomáson a seprési sebesség képtelen felvenni a versenyt a szennyezési kedvvel. Itt-ott, rendre lehet találni kitört üveget, ahol átjár a szél a váróhelyek ülőkéi között.

Az onnan két megállóra lévő Mecsek Áruháznál sem ideális a helyzet. A gyalogosforgalom nagy, ezzel gyakorlatilag arányosan a kosz sem kicsi. Bár ott akadnak boltok is a szolgáltatóházban, tehát nem lehet mindent az utasokra fogni. Ráadásul mostanság valaki még egy hosszú politikai bujtogatást is odafestett a járdára. Persze rosszul mutat, nem a tartalma okán, hanem esztétikailag.

Ha valaki egy 4-es járattal eljut az Indóház térig, kissé fel is lélegezhet. Mert elsőre a rend az úr. De az egyik indulási helyen, az állomás oldalának végénél a pad kövezete törött, a deszka korhadt. Csámpás az egész, a derékszöget nem a lábazathoz igazítják. Enyhén megdőlten áll az egész, szerencsére azért önmagát még képes megtartani.

Egy kis utazással könnyedén bárki eljuthat a most átadott vásárcsarnokig. Ott található a megyeszékhely legújabb buszmegállója. Majdnem minden a helyén áll, de természetesen akad azért mit szóvá tenni. A látásukban korlátozottak számára a járdára letettek olyan köveket, amik alapján bottal jól lehetne tájékozódni. A vajszínű elemek egy T-betű rövidebb ágában végződnek, megkönnyítve a fogyatékkal élők felszállását. Igen ám, de öt buszból öt nem ott áll meg, vagyis ha valaki bízik a jó szándékban, akkor bizony nekimegy a kocsi oldalának. Mert ennyire nem figyelünk egymásra!

A Rákóczi úton, a nagyáruház előtti padra ráférne egy alaposabb mosás. A műanyag elemek között „gondosan" behajtogatott papírfecnik éktelenkednek. Aki odatette, talán megtehetett volna két lépést a kukáig. A bitumenen foltok éktelenkednek, eredetük ismereten, átmulatott éjszakákra emlékeztetnek. Súrolással bizonyosan el lehetne tüntetni a nyomokat.

Vele szemben, az adóhivatalnál lelhető meg a város talán legnagyobb forgalmú megállója. Jól visszatükröződik rajta az állandó sürgés-forgás.

Szinte éjjel-nappal elbírna egy takarítót, aki soha nem érne a dolga végére. Csikkek tömkelege, elszórt buszjegyek, papírgalacsinok. A bitumen retkes, erre nincs alkalmasabb szó. Akad ugyan más kifejezés, ám az nem fejezi ki híven a helyzetet. A padok deszkái ecsetért meg festék után kiáltanak. Pár csavar már nem töltheti be szerepét, mert a háttámla szétkorhadt mellette, az évek során.

Ha valaki elvetődne a Lánc utcai rendelőintézetig, ott is elszomorodhatna. Az egyik pad környékén annyi cigarettavég éktelenkedik, hogy az már tiltott dohányreklámként is felfogható lenne. A gyep szélén lehet látni, seprűt régen láthatott a placc. A fedett várón kopott, kéretlenül odaragasztott képek üzennek az áldatlan állapotokról.

Mindezek csupán egy rövid séta tapasztalatai, a belvárosban. De a külvárosok felé sodródva sem kedvezőbb a helyzet, legfeljebb kevesebbek szemét szúrja. Don Quijote óta tudjuk, milyen is s szélmalomharc. Rendet vágni szorgos kezekkel alig lehet. Csak a tudatformálással együtt válhatna eredményessé a küzdelem.

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva